Konkrétan az a helyzet, hogy soha ezelőtt nem éreztem úgy, hogy ennyire a vesztesévé válok annak, hogy kitört az év végi vakáció. Amióta a múlt előtti hét csütörtök estével vége lett az idei munkaszezonomnak, alig tudom bármi olyanra kihasználni a munkaszünetet, amit tényleg csak olyankor tudnék megvalósítani, amihez kell az, hogy huzamosabb ideig szabadságon vagyok. Tavaly ugyebár ott volt a három napon át tartó lengyelországi körutam, ami egy teljesen jó megoldást jelentett a dologra, idén viszont nem sikerült kb. semmi olyan, amire azt tudnám mondani, hogy ezért megéri nem dolgozni az ünnepek alatt. Ilyet valószínűleg most először mondok ki az Életben: bárcsak még most is inkább dolgozhatnék az ünnepek alatt is.
Amennyire kihasználatlanul maradt ez az ünnepi időszak, ez gyakorlatilag páratlan. Esküszöm, ha ezt tudom előre, hogy ilyen értelmetlenné válik ez az időszak, inkább néztem volna valami olyan munka után, amit az ünnepek alatt is lehet végezni, mert akkor legalább valami hasznos dologgal telt volna az év utolsó másfél hete. De így... Egyszerűen szétunom ezt a szezont, és már úgy várom vissza a munkát, mint a vallásosak a Megváltót. Tehát azért hogy csak olyan program, csak olyan kimozdulás sikerüljön, amihez amúgy elég lenne egy-egy hétvégi pihenőnap, ez nálam a legalja. Jövőre szerintem úgy eltakarodok itthonról egy hosszabb munkaszünet erejére, mint a huzat. Még egyszer nem fogom hagyni, hogy ennyire gyakorlatilag semmittevéssel teljen el a munkaszünet.
Más. Ma miután kínomban már azt csináltam, hogy körbejártam az Északkelet-Dunántúlt vasúttal (Újpest - Esztergom - Almásfüzitő - Kelenföld - KöKi), a hazaút utolsó lépéseként a Budapest-Nyugati és Újpest közti vonatozásom során belefutottam egy régi jó piliscsabai barátnőmbe, Hajniba, akivel az elmúlt hónapokban többször is volt már, hogy csak így összefutottunk hazaút során. Mint a negyed órányi beszélgetési időnk során kiderült, ő négy héten belül elhagyja kis hazánkat, új, külföldi karrierbe kezdés címén... Ki is gördült a szemem körül jó néhány könnycsepp, miután a vonatról leszállás után belegondoltam, hogy lehet, hogy ez azt jelenti, hogy ma láthattam őt itt, belföldön utoljára élőben. Búcsúzóul adtam neki egy puszit, s kitartást kívántam neki a maradék hazai idejére.
Szóval ezek így együtt most nagyon meghatározták számomra az év végének alakulását... Már kb. az van csak bennem, hogy mi jöhet még? Csapások és sikertelenségek sorozata közepette próbálok helytállni s próbálom megőrizni a hidegvérem, de egyre kevésbé érzem azt, hogy bármi is jó kedvre tudna mostanság engem deríteni. Pontosabban hát az egyetlen megoldást az jelentené, ha a barátaimmal tudnék ilyenkor végre több érdemi időt tölteni, azon kívül pedig ha huzamosabb időt távol tudnék tölteni a hazámtól, de ezek egyike sem jött össze ezalatt normálisan. Így viszont tényleg az lenne a legjobb, ha valahol dolgozhatnék addig is, amíg más úgysem ér rá, aki érdekelne... S még csak egy jót bulizni sem tudtam.
Egy igazi ördögi kör ez, amibe kerültem, s hogy ez most idén velem tényleg megtörténhetett, hát... Bosszantó, csalódást okozó és fáj is. De hogy amint egy módom lesz rá, nem fogom hagyni, hogy bárki is visszatartson attól, hogy több napra is elhúzzak itthonról, az is biztos.
Ja, és még egy valami, amivel már utólagosan, december 31-én egészítem ki mindezt, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül: a Facebook-elérhetőségemet immár nem csak ideiglenesen, hanem végérvényesen megszüntetem. Úgy gondolom, hogy túl sok időt vesz el az életemből olyan egyéb Internetes dolgok elől, amikre egyébként úgy érzem, hogy nagyobb szükségem lenne. Többek között a honlapomat, a blogolást és a Gmailt teljesen elhanyagoltam az elmúlt hónapokban, ill. Instagram-on és YouTube-on is visszaesett az aktivitásom a Facebook miatt, s ez úgy gondolom, hogy nagyon nincsen rendjén, hogy egyetlen oldalért minden mást be kéne áldozni. Abszolút nem a Facebook-ban látom a jövőt, amennyire elváltozott 2010 áprilisi regisztrációm óta, egyáltalán nincs már meg az a motiváció bennem, hogy folytassam. Túl sokakkal vesztettem el a kapcsolatot a Facebook elváltozásai miatt, borzasztóan áttekinthetetlenné vált a felülete, s tele lett olyan szponzorált kamuhír-forrásokkal, illetve kattintásvadász (clickbait) átverési tartalmakkal, túlontúl szabad és szűretlen terepet adva a gyűlölködésnek és a sérültekkel szembeni uszításnak, ráadásul annyira túlnépesedett az Internetezésre kevésbé érett társadalmi réteggel, hogy már nagyon megelégeltem mindezt. Az Instagram viszont épp oly jó irányba változott el indulása óta, mint amennyire rossz irányt vett a Facebook, így a holnap induló évtizedet én már a Facebook nélkül, az Instagram-ot téve központi elérhetőségemként kezdem meg. Eltelt a Facebook évtizede, leáldozott neki, az új évtized új irányokat kell hozzon. Nélküle. Viszlát, Facebook, Helló, Világ!
Kellemes Szilvesztert és Boldog Óévet Kívánok Mindenkinek, találkozunk a következő évtizedben!
