Blogszabályzat

Bejegyzés vagy hozzászólása előtt EZT olvasd el! Hozzászólás írása esetén tudomásul veszed a szabályzat összes pontját, és elfogadod, más esetben törlés jár érte.

Gothpaladinus videói

Honnét látogattak?

Comments on OFF Topic

2017. március 2., csütörtök

Vlogok 2017 telén és egy belvárosi séta emlékére

Üdv mindenkinek a 2017-es tavasz elején!

Hát lássuk csak... két hónapja nem írtam itt, de van is pár dolog, amiket szeretnék most már leközölni itt is, még ha ez némi késéssel is történik ahhoz képest, mint amire eredetileg gondoltam.

Szóval... Nos, idén az újévi újhegyi buli óta két videokísérletem volt eddig, ebből az első Január 12-én Tatán, a második pedig Február 2-án Budapesten. Tatán a teljesen befagyott Öreg-tavon sétáltam majdnem elejétől végig, ezt mutattam élőben a nézőimnek, egészen amíg a telefonom egyszer csak le nem állt a hátsó kamerára átkapcsolás során - ez valami Androidos bug lehet, hogy téli időben nem bírja az ilyen intenzív igénybevételt és megadja magát. Na de haladjunk is tovább: Budapesten a terézvárosi Nyugati pályaudvar Eiffel téri McDonald's éttermében ebédeltünk Schichmann Dávid barátommal, ill. arról beszélgettünk, hogy mivel éppen aznap járt Budapesten Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök, a fél belvárosi főúti hálózat lezárásra került, így rengeteg járat terelve, ill. hosszabb menetidővel közlekedett, ezek közül elsősorban a Teréz körút és legfontosabb kereszteződései forgalmi helyzetét, érdekességeit elemeztük a nézőközönség előtt. Ezeket a felvételeket megtaláljátok alább.


Azóta előszedtem az eleddig tartalékos pihenőn volt Samsung GT-8190 Galaxy S3 Mini típusú mobiltelefonomat is, és az eredeti, elavult, gyári Samsung 4.1.2-es Android Jelly Bean alapú operációs rendszerét lecseréltem előbb a 4.4.4-es Android-alapú CyanogenMod 11-re, majd annak egy végzetes meghibásodása után a szintén 4.4.4-es Androidra épülő Carbon OS került rá tegnap délután, aminek köszönhetően megszűntek a Jelly Bean-nél tapasztalt véletlenszerű újraindulások a Facebook alkalmazás egyes új értesítőinél, ill. megjelent az alkalmazásban az élő videó közvetítési funkció is, amit alkalmazni is fogok a közeljövőben, sőt a régi jó Nokia E51-nek is vettem Február második felében Párkányban a Fő utcában egy új akkumulátortöltőt, amivel most az is tökéletesen működik, így újra el tudott kapni a költözésünk óta először az a jó kis nyomógombos mobiltelefonos retro fíling (azért épp a költözésünk óta, mert a költözés során veszett el az addigi akkutöltő, így több, mint fél éven át be se tudtam kapcsolni a telefont a lemerült akkumulátor címén). Most fel is raktam a gépemre a Mobiola Web Camera 3 alkalmazást, aminek segítségével Bluetooth/WiFi-kapcsolat segítségével a Nokia telefonom kijelzőképét közvetíteni tudom a számítógépen, így tudok majd arról is szép képernyővideókat készíteni. Hú, de jó lesz ismét a régi jó Java-játékokról videózgatni - és a vlogolásaimhoz is milyen jól fog ez jönni mint egy kiváló témakör! :)

Ja, még valami. Február 13-án tartottam egy retro sétát a Belvárosban... Erről Facebookon írtam egy négyrészes élménybeszámolót (1.2.3. és 4. rész), aminek a végén megígértem, hogy a blogomon egyesítve is közreadom a sztorit. Ezt itt és most meg is teszem tehát. Íme!

Gál Marcell: Egy belvárosi séta emlékére (2017.02.14)

Nos... tegnap tartottam egy hosszú, és számomra több ponton is sokkszerűen ható belvárosi sétautat. Erről fog most szólni több posztom is.
Kezdjük a sztorit ott, hogy miután délután háromnegyed 5 körül a Nádor utcai NAV-os ügyintézéssel végzés után arra gondoltam, hogy mivel onnan csak egy ugrás a Hild suli, benézek oda egyszerű kíváncsiságból, hogy mégis mi újság odabent.
Mivel ezt csak a legrégebbi ismerőseim tudhatták rólam, így mindenekelőtt kezdjük is a lényeggel, hogy érthető legyen a szituáció: ez ugyanis egy olyan hely, ahol tegnapig csaknem tizenhét (!!!) éve nem jártam egyáltalán... Ebbe pedig már ott belegondolni is borzasztó volt. De a legdurvább az, hogy azóta a bizonyos 2000/2001-es tanév óta alig változott valamit első iskolám belseje. Ugyanaz a régies, sötét, végtelenül egyszerű beltér, mint anno...
Nehéz volt mindezt hova tennem így 17 év után. Persze így tanítási napi délután 5 óra és negyed 6 között már leginkább csak a napközisek vonultak le az emeletekről, de egyébként több részen tök csöndes volt a suli, ez még furcsábbá tette számomra az épület bejárásának hangulatát, és megnehezítette számomra annak elképzelését, hogy annak idején milyen is lehetett, amikor nyüzsgés volt bent.
Az emeleteken bóklászva szembetűnt, hogy alig találni egy-két tablóképet. Végül lent a földszinten a főbejárattól balra nézve viszont ráakadtam a javukra, köztük rövid keresgélés után az akkori osztályoméra is. Na itt ért az első igazi sokk. Ugyanis két-három srácra még emlékszem is közülük, akik elsőben osztálytársaim voltak, meg egy kicsit az akkori osztályfőnöknőmre is, aztán slussz... A lányok közül gyakorlatilag egyikük neve sem rémlett. Szóval ez úgy ledöbbentett... hogy tényleg Ennyire megváltozott volna nyolcadik cére az első osztályom összetétele? Hajjaj...
A Hild József Általános Iskolából kiérve vettem egy mély levegőt, és úgy döntöttem, bejárom egy kicsit a környéket, mert hát úgyis annyira rég nem voltam már errefelé, de furdalta az oldalam a kíváncsiság, hogy mi maradt meg olyannak, mint akkor, mi változott, mennyit, miben...
Így jött tehát második lépésként a Nádor utca - Mérleg utca felől a Hild téri játszótér. Itt is épp oly rég nem voltam már, mint az iskolában, de egyből eszembe is jutott minden, milyen is volt ez a játszótér régen: az Október 6. utca felőli vége tele volt - legyünk őszinték: meglehetősen mocskos, büdös, elhanyagolt, elszáradt, kutyagumis - elfásított résszel, ami körülbelül annyira volt "szép" látvány akkoriban, mint napjainkban a Millenniumi Kulturális Központban a Ziggurat tövében húzódó, egyre inkább kihalófélben levő labirintus - tehát javarészt tragikus.
Mostanra ezt a részt a játszótéren szerencsére nagyon igényesen felújították, kipucolták azt a csomó mocskot és a helyére egy ilyen betonfalat építettek pár új paddal ültetve a szélére, ill. a Duna felé néző végében is lebontották az addigra igencsak lepusztult állapotú bódét és az ottani, szintén ramaty állapotú bokrokat is kiirtották és a helyükre újakat ültettek.
Mindezek közepette annál nagyobb öröm volt látni, hogy az akkori főbb játékok - a nagy hajó, a csatornarendszer, a libikóka és a csúszda - mind megmaradtak, csak legfeljebb újrafestették/lepucolták őket a játszótér pár évvel ezelőtti felújításakor. A csatornarendszernek különösképpen örültem, mivel hatévesen azzal szerettem a legjobban eltölteni az időt, de a hajónak is nagyon örültem, hogy újra láthattam. :)
Összességében tehát amennyire hiányoltam a korszerűsítést a suliban, annyival lett szebb és tisztább a játszótér a tizenhat-hét évvel ezelőtti állapotához képest. Ennek örültem is, nem is kicsit!
A Hild tér után a Vörösmarty tér környéke következett. Kezdve a József Attila utcai Postabankkal, folytatva a Dorottya utcában, majd az akkori nevén Szende Pál utcán (most pl. eszembe se jut, hogy is hívják azóta?) át a jelenleg átépítés alatt álló József Nádor térrel, aztán a Gerbeaud mellett elhaladva magával a Vörösmarty térrel, aztán a Váci utcával.
Nos, a Vörösmarty térig ezt a szakaszt sem tíz éven belül láthattam a legutóbb élőben. A József Nádor téren még emlékszem a felszíni parkolóra, akkor még igen sok ott parkoló autóval... Na annak a helyén épül most épp egy mélygarázs.
A Vörösmarty tértől kezdve már frissebb volt a terep emléke, bár az a jókora Váci utcai H&M a Kristóf tér előtt még így is újnak hatott, pedig a New Yorker-t a Vörösmarty téren már láttam korábban is. A Régi Posta utcához érve jutott is eszembe, mikor jártam errefelé utoljára: még amikor húgom volt osztály- és munkatársát, Kémery Sziszit látogattam meg egy ízben egy számítástechnikai segélynyújtás címén. Hát, annak is megvan már vagy hat-hét éve biztosan...
A Váci utca után a Duna utcán át a Veres Pálné utcába érkeztem, ahol a Papnövelde utca - Cukor utca megkerülését követően az Irányi Dániel utca kereszteződésénél levő CBA-ban bevásárlást követően reménykedve felcsöngettem a Colors Budapest Hostel recepciójára, hátha meg tudom lepni ottani régi jó ismerősömet, Kovács Rékát, hogy válthassak vele pár szót, kicsit felidézve a régi ottani közös emlékeinket, de balszerencsémre nem ő volt épp bent éjszakásként. Na sebaj, ezt a részt egyik nappal bepótlom. :)
A Veres Pálné utcától a Szerb utca - Kecskeméti utca (ahonnan egyébként mind a mai napig nem értem, miért tették ki a szűrét több, mint egy éve végleg a 15/115-ös busznak?) - Magyar utca útvonalon a Károlyi kertbe érkeztem. Na ez megint csak egy olyan rész, ahol ezelőtt több, mint tíz éve nem jártam.
A Károlyi kerti játszótéren a Hild térihez hasonlóan örömmel vettem észre, hogy a felújítása során eltűnt belőle a kutyafuttató és ez a kert is szépen ápolttá vált. Sajnos a koráb(b)an népszerű belga óriásnyuszikát, a hat éven át a kertben élő Karcsit már nem láthattam, mert ő még 2015 utolsó napjaiban kimúlt, pedig biztosan jobb kedvre derített volna, ha egyszer még életében megcsodálhattam volna. Igaz, 2016 Májusában került oda egy újabb nyúl, akit szintén Károlyként neveztek el az előtte elhunyt elődje emlékére, meg a régebbiről valahol a kertben szobrot is állítottak, de ezeket előzetes ismeretek híján az esti sötétben már nem vettem észre. Na de majd ha újból arra járok, megnézem őket.
Ezek után a Henszlmann Imre utca - Egyetem tér - Károlyi utca - Reáltanoda utca - Magyar utcán át értem el a Kossuth Lajos utcát, ahol elnéztem a volt Landerer-Heckenast nyomda bejáratához is, ahova épp akkor érkezett meg a házmester, akinek mondtam is, hogy bemenni a házba nem akarok, noha kíváncsi lennék, mi lehet vajon nagyim négy éve elhunyt öccsének lakásával, a kaputelefonnál ugyanis még mindig az ő nevét láttam kiírva. Persze a házmester is ismerte őt, de hát kimerült pár szóban a nagyjából másfél percnyi beszélgetésünk vele, aztán mentem is tovább a Ferenciek terén átkelve a Városház utcába, onnan a Szervita térre, végül a Deák Ferenc utcán át a Vörösmarty térre és végül le a Kisföldalattiba.
Az első szerelvényt elengedtem, a másodikként a 29-es futott be, amit lencsevégre is kaptam. Azzal elindultam a Deákra, ott pedig belefutottam egyik régi jó ismerősömbe, Zádori Tomiba, akivel ilyen módon tudtam ismét egy jó időt dumálni, ami úgy jól is jött, mert ez segített végül túllépni a belvárosi nosztalgikus sokkon és pillanatokon belül el is feledkeztem róla. Végül a földalatti sárga villamossal kimentem a Mexikói útra, ahol még reméltem, hogy nyitva találom a Retro büfét, de az addigra sajnos már zárva volt, így jobb híján hazafelé vettem onnan az irányt előbb az MHU-857-es 25-ös busszal - amin eleinte hering volt, de a Víztoronyig teljesen ki is ürült (magamban el is gondolkodtam ekkor azon, hogy ezzel az erővel maradhatott volna Rákospalota, Székely Elek út/Dunakeszi út, Medimpex a járat végállomása, ha úgyse jön vele senki Újpestre) -, majd zárásképpen az MHU-705-ös 196A busszal. Így értem végül haza este 9 óra 10 perc körül - de rengeteg olyan új belvárosi tapasztalattal gazdagodva, amikre korábban gondolni sem tudtam volna.
Végezetül hát arra jutottam, hogy mindezt kár lenne hagyni feledésbe merülni, így végül fogtam magam és géphez ültem, hogy - miután többek hívására kijátszottam magam Honfoglalón a napra - összeírjam, merre jártam és mit láttam ezalatt. Így született most meg ez a négyrészes beszámoló, aminek ezennel a végéhez érkeztünk. Nincs is más hátra, mint hogy lezárjam, amit most meg is teszek. Köszönöm, ha mindezt végigolvastad!

2017. január 3., kedd

BÚÉK 2017 vlog!

Üdvözlök mindenkit a 2017-es évben!

Ahogy az elmúlt két hónapban említettem már itt a posztjaim között, jó ideje tervezgettem már, hogy videós blogolásba kezdek. Nos, Újévkor Újhegyen megtört a jég: élőben közvetítettem 11 percét a szilveszteri haveri csoporttalálkozónak és mindhárom nézőnek élőben, a felvétel alatt válaszoltam minden élő csetes írására, miközben a saját 2017-es évi terveim közül is részleteztem párat a videón. Úgy gondolom, hogy ez most egy jó alkalmat adott számomra ahhoz, hogy nekiálljak vlogger pályám gyakorlati megvalósításának.

Lesz még ilyen élő közvetítésem a hónapban, erről itt és az előző posztom óta újra aktívvá vált Facebook-fiókomon (ja, igen, 2016. November 30-a óta ismét elérhető vagyok ott is!) fogok konkrét időpontot/akár rögtönzést meghirdetni. Ahogyan ebben az újévi beköszöntésben, úgy az eljövő ilyen élő közvetítésekben is minden, a videó alatt felmerülő kérdésre választ fogok adni, tehát játszhatunk élő kérdezz-feleleket is, ha az kell - mindez majd kialakul.

Nem is szaporítanám tovább a szót; következzen tehát Gál Marcell első hivatalos, élőben közvetített vlogja! Jó szórakozást hozzá. :)

2016. november 25., péntek

Lényegesebb események November második feléről

Az elmúlt hét számomra javarészt pihenéssel, erdei hegymászással, egy somogyi vasúti körúttal és régi jó ismerősökkel cseteléssel telt.

Az erdei hegymászás konkrétumai az Apáthy-szikla környéke (Nagybányai út) és a Normafa - Szépjuhászné turistaút voltak, mindkettő a késő délutáni sötétedés alatt zajlott.
Korábban nem sokat voltam esti fények között ilyen helyeken, mindössze a Normafa, Gyermekvasút - Makkosmária - Budakeszi, a Csillebérc, KFKI - Makkosmária - Budakeszi, Erdő utca, a Lipótmezei út - Szépjuhászné, Gyermekvasút és az Adyliget - Vadaspark - Budakeszi, Szanatórium utca voltak azok a szakaszok, amiket már sötétben is bejártam.
Most viszont tehát két ilyen környékkel is bővült a paletta, és a későbbiekben több ilyet is tervezek, az éjjeli sötétségben ugyanis minden ilyen turistaútnak egy teljesen másik oldalát is megismerem, aminek egyúttal teljesen más hangulata is van, mint nappal.
Tehát nappal a környező lakott területi épületeket, utakat, településrészeket nem látod, mert kitakarja őket az erdő és a nappali fények meg akár a köd is, viszont cserébe látod, ahova lépsz és a barnában, zöldben dús erdei környezetet, éjjel meg pont fordítva: az erdei részeknek csak az árnyékát látod, magad előtt az út nem látszik, viszont látod a környező épületek és utcák fényeit.
Noha ez kicsit para tud lenni, de annál nagyobb élmény, ha végigcsinálsz egy-egy ilyen túrát!

Somogyi nagyvasúti körút: Édes Danival 21-én, Hétfőn úgy döntöttünk, hogy bejárjuk a Siófok és Kaposvár közti somogyi vasútvonalat.
Ehhez meg is alkottam az útvonaltervet, ami Budapest-Déliből 11:10-es indulást, ill. végül Hárosra 22:45-ös érkezést jelentett, az útvonal pedig Budapest-Déli pályaudvar - Székesfehérvár - Siófok - Tab - Mernye - Kaposvár - Dombóvár - Pusztaszabolcs - Háros volt, ez összesen 399 kilométernyi vonatozást jelentett.
A célállomásunk azért volt Háros, mivel egy megállóval beljebb, Budafokig már nem teszi a MÁV-csoport lehetővé a jegykiadást, ebben az esetben ugyanis egy átszálló állomást kétszer is érintenénk (ugyanis Budafoktól délre, közvetlenül Háros előtt ágazik el egymástól a gyékényesi és a magyarbólyi fővonal), ilyen egyirányú utazást pedig nem lehetséges igényelni.
Székesfehérváron és Siófokon is volt háromnegyed óránk, ezalatt szépen bejártuk az állomást és az előtte lévő teret, majd Tabon volt még vagy 25 percünk a keresztre várás alatt körbejárni az állomás javát, onnan elinduláskor ért minket utol a naplemente, végül a mernyei újabb 20 perces keresztre már teljesen besötétedett, így ott már csak a peronra néztem le az ellenvonatra várás, ill. az arról lekapcsolt, és a mi vonatunk elejére rájárt 199-es Bz motorkocsival összekapcsolásunk erejére.
Meglepődtem, de nagyon megtetszett ez az egyébként Siófok és Felsőmocsolád között nagyon lassú, javarészt csak 30-40 km/h-val járható mellékvonal, Somogymeggyes környékén például szabályosan a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút vonalát juttatta eszembe, ugyanis tök ugyanolyan erdei vasúti hangulatot ad ez a vasútvonal is, mint az a kisvasút, így még a lassúság sem jelentett benne akkora hátrányt, mint amit az út előtt gondoltam volna róla - így tök jó volt látni a somogyi erdőt ebben a nyugodt, pihentető tempóban zakatolva és csattogva az ősrégi, nagyon rossz állapotú síneken.
Kaposváron 63 percünk volt, ez arra volt elég, hogy a helyközi autóbusz-állomás mellett átgyalogoljunk a korzóra, majd onnan tovább a plázával szemközti oldalon a felüljáró előtti részt gyalogoltuk be, végül a kaposi főutca javát, majd a hazaútra előkészülve még beugrottunk a Fő utca és az állomás közti Tom Market-be útravalóért, így mire visszaértünk az állomásra, pont akkor bukkant fel Gyékényes felől az érkező dombóvári személyvonat, így gyakorlatilag tökéletesen kihasználtuk az ott tölthető időt és éppen a legjobbkor értünk vissza a vasútra.
Dombóváron aztán újabb 26 perc, ezalatt viszont már csak éppen egy kicsit kinéztünk a felvételi épület utcafrontjára az autóbusz-állomásra, bementünk a váróterembe aztán vissza is a peronra. Ott végignéztük az ilyenkor megszokott vonatforgalmat, aztán beszállva a Délibe tartó személyre Hárosig már nem is sokat álltunk föl, csak egy-két mosdózás erejéig. Beloiannisz és Érd között végig is aludtam a távot, jólesett a végére a pihenés.
Érden aztán ácsorogtunk vagy 5-6 percen át keresztre várva, ezzel az egész vasúti körút egyetlen olyan pontja is meglett, ahol olyan késést szedtünk fel, amit a célállomásig nem sikerült behozni, ugyanis Dombóvárig rendre minden célállomásra vagy még előbb, mint kéne, vagy percre pontosan értünk be.
Hárosra tehát végül 6 és fél percnyi késéssel, 22:51-kor érkeztünk, onnan aztán az utolsó előtti 133E-s helyi busszal robogtunk be az Astoriához, majd onnan 49-es villamossal Deák Ferenc tér, végül a Deáktól már a napi utolsó utasforgalmi M3-as metróval indultunk haza. Így sikerült végül hazaérve a pontos helyi idő szerint 2016. November 22-én, 00:00:00-kor, tehát kereken éjfélkor beütni a kapukódot, ami azért is érdekes, mert anyunak még Gyönk környékén mondtam a telefonba, hogy valószínűleg úgy éjféltájt érek haza, de azt azért nem gondoltam, hogy másodpercnyi pontosságú leszek...

Csetelés: több régi jó lány ismerősöm is előkerült mostanában Skype-on és Viber-en, különösképp tavalyról és tavalyelőttről, akikkel egy ideig egyáltalán nem tartottuk a kapcsolatot, most viszont ismét kb. napi szinten beszélek velük, és ez sokat segít a kedvem jobbra fordításában.
Többek között a tavaly volt infós osztályban általam mentorált társam, Meli, ill. a tavalyelőtti nyár vége és ősz között volt már-már páromként ható, de legalábbis hétköznapi társamként nevezhető Nikinek a mindmáig legjobb barátnője, Hajni, valamint a tavalyi és tavalyelőtti év fordulója körül YouTube-on egymásra talált, majd FB-n az egyik kedvenc poénkodási társam, Bea kerültek tehát ismét terítékre, sőt még az idei tavaszról az Autista Akadémia csoportban általam megismert Katival is ismét elkezdtem egy csomót dumálni.
Mind a négy lányról elmondható, hogy imádom őket, és mindegyikükkel olyan jól el tudtam a kezdetekben és mostanában is beszélgetni, poénkodni, lelkizni, sztorizni, hogy nekik mindannyiuknak nagyon sokat köszönhetek.
Itt tehát ki is nyilvánítom ezúton a számukra: köszi, hogy itt vagytok nekem, csajok! :)

A most következő utolsó hét viszont nagyon úgy néz ki, hogy húzós lesz; a ma délutáni dombóvári út után (az ottani Marcsival tali még a könnyebbik rész lesz) Szekszárdon leszek ismét várhatóan néhány napig. Ott pedig már látom lelki szemeim előtt, hogy sorsdöntő napok következnek, noha nem is elsősorban számomra, de részben rajtam múlva. Ennek a konkrét hátterébe egyelőre nem mennék bele, ezzel inkább kivárnám a végét, s majd (talán) csak akkor írom itt le, hogy miért is kell most a hétvégén ott lennem.
A nyugisabb fele az lesz, amikor reményeim szerint ottani ismerőseimmel, Biával, Szabinával és Szandival közösen hozunk össze ismét egy jó kis csajos talit, amire júliusi ottlétem alatt is volt már példa. Az ugyanis most is tuti tök jó lenne mind a négyünknek, akárcsak a júliusi. A többit meg majd meglátjuk. :)

Végezetül két kép és két videó a fenti utazásaimból - remélem, elnyeri tetszéseteket, ahogy a sztori is. :)




2016. november 16., szerda

Az első 2016-os újpesti hó varázsa

Úgy reggel 8 óra előtt 5-10 perccel lehetett, amikor ma fölébredtem. Ilyenkor hétköznapi szokás szerint első dolgom az volt, hogy kinéztem az ablakon. Valami szokatlanra lettem ekkor figyelmes. Valahogy úgy rémlett a tegnapi időjárás-jelentés alapján, hogy ma délelőtt tiszta idő lesz. Ennek ellenére akkor épp valamilyen csapadékot láttam hullani, amiről elsőre nem tudtam eldönteni, hogy na ez most micsoda is. Eleinte ónos esőre tippeltem, de aztán egy kis gondolkodás során rájöttem, hogy nem, ez havas eső. Hát mondom jól van ám, itt volt két rohadt hideg nap, erre most még ez is...

Pár perccel később azonban azt vettem észre, hogy te, hát ez már havazik, és egyre sűrűbben, egyre intenzívebben! Itt az első hó idén! Na mondom, ennek fele se tréfa, ne habozzunk: azonnal kaptam elő a Panasonic digitális fényképezőgépem, és rohantam is le előbb az erkélyre, majd az ablakhoz, hogy kinyissam és azon keresztül megörökítsem az eleddig soha nem látott, páratlan látványát a szakadó hónak. Jól is tettem, hogy abban a pillanatban ugrottam, ugyanis fél 9 körül el is állt a hóesés és 11 órakor már nyomát sem lehetett látni annak, hogy itten hó is esett ma már.

A testközeli hóesés élményét, varázsát a lehető legjobban azzal tudnám talán érzékeltetni, hogy úgy rohantam ki az erkélyre, hogy összesen volt rajtam egy póló, egy alsógatya, egy pár zokni és a benti papucs. Kész. Se egy kabát, se egy rendes nadrág, se cipő... Kb. a zoknit leszámítva mint aki nyári melegbe készül, holott tudtam nagyon jól, milyen fagyok voltak az elmúlt három éjjel-nappal... bár egyúttal azt is, hogy pont mától kezdve jön az enyhülés, holnaptól ismét érezhetőbben melegebb lesz. Persze az is sokatmondó, hogy ilyen lengén öltözve sem fáztam ma reggel az erkélyen annyira, mint 3 napja Székesfehérváron dupla kabátban, délutáni felhőtlen napsütésben...

Lényeg, ami lényeg: egy rövid ideig tartó, de imádni való látvány volt ez számomra. :)

Valahogy így nézett tehát ki a hóesés az ablakunkból...



...és így az erkélyről.


2016. november 15., kedd

Novemberi fehérvári élmények

Ahogyan azt itt 3 napja ígértem, nézzük, milyen is volt most számomra Székesfehérvár újratöltve!

Hát, amellett, hogy 2 és fél perccel előbb értünk oda Danival Fehérvárra a tervezettnél (a délelőtti találkozó Lehel téri helyét és 11:30-as időpontját is mind a ketten remekül betartottuk), végül a tornyos részt kihagytuk, ahhoz valahogy nem volt most ingerem. Ellenben a Videoton és a Széna tér környékét, a Kecskeméti utcai és a Csapó utcai fordulót, meg a történelmi belvárost a Várkörúttal egyetemben elég rendesen körbejártuk, sokat helyi járatoztunk is (a 26-os, 32-es, 35-ös, 42-es, 44-es vonalakon, legnagyobbrészt az idén érkezett Facelift-es [ráncfelvarráson átesett homlok- és hátfalú] Mercedes-Benz O.530 LE Citarokon, ill. a kicsivel régebbi Volvo B7R LE Alfa Busz Localokon utazva), miközben a gyalogos részeken majd' elhagytak minket a vöröslő ujjaink a fagytól, pedig ráadásul az általam várttal ellenben végig nagyon szép, gyakorlatilag felhőtlen, napos időnk volt, a szél is csak alkalmanként támadt fel, akkor is vállalható mértékben, aztán amikor beesteledett, a telihold is tökéletesen látszódott (amiből állítólag tegnapra még Szuperhold is lett - ezt erősítsétek meg, valós információ-e vagy sem?). A végén pedig egy "kis" kerülővel, Kisbér-Komárom-Tatabányán át jöttünk haza, tehát Budapest-Délibe, ahová úton egyébként egészen Bicske állomás bejáratáig teljesen pontosan közlekedtünk, ott azonban általam ismeretlen oknál fogva majdnem negyed órára megállítottak minket. Ehhez képest a Bicske alsóig +16 percnyi késésből a Déli pályaudvarra érve alig +8.5 perc lett, szóval amennyire haragszom a bicskei forgalomirányításra emiatt, éppen annyira pozitívan nyilatkozhatok a Bicskétől befelé jövő állomások forgalmi szolgálati munkájának eredményességére.

Természetesen a fotózás szerves része volt az utunknak, így néhány képet hoztam is magammal.
Illetve a hazaútról egy kis száguldozás. :)

2016. november 12., szombat

Megemlékezés Székesfehérvár II. számú állítóközpontjáról

Holnap egy jelentős szünet után ismét Székesfehérvárra látogatok el, ezúttal Édes Danival járjuk be a város javát.

Sóhaj... Belegondolva, hogy amikor a legutóbb voltam bent a városban (ma pont fél éve), aznap bontották le a fehérvári állomás 62 évet megért II. számú állítóközpontját, avagy közismertebb nevén irányítótornyát... azóta csak átutazóban voltam Fehérváron. Nehéz szívvel fogom a helyét nézni a zónázóvonatról leszállva, nem kizárt, hogy be is könnyezik odaérve a szemem belegondolva, hogy nem nézhetem soha többé oly magasról az egész állomást.

2016. November 17-én lesz másfél éve, hogy én magam is ott voltam A Toronyban. Mivel már akkor szinte biztosra tudható volt, hogy már nem sokáig fog állni e hatalmas épület, kihasználtam az alkalmat és sokat filmeztem benne. Azonban ekkor még komolyabb közzétételi tilalom állt fenn, ugyanis akkoriban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő és a MÁV a bontás körüli civil ellenállásba ütköző perpatvar miatti hírnév-féltés címén különös figyelemmel követett minden ilyen akciózást.

Mostanra viszont, hogy az épület lebontásán kereken fél éve túl vagyunk, úgy gondoltam, nem húzom tovább az időt és megemlékezési céllal előkotortam a laptopomon tárolt nyers videókat és összeállítottam belőlük egy kisfilmet annak reményében, hogy hátha így még többen rájönnek, hogy mekkora értéket veszettünk el ebben az abszolút egyedi építészeti megoldásokat és egy kiváló kilátást is magával temetett toronnyal.

Hazaérve jelentkezem majd, hogy milyen volt Fehérváron, addig pedig itt az említett kisfilm A Toronyról:


2016. november 11., péntek

A visszatérés következő nagy lépései: tartalomfrissítés, Viber-csoport és vlog

Sziasztok! Mint az előző posztban ígértem, íme, itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok. :D Na szóval...

Talán már észrevehettétek, hogy a két November eleji poszt között a blog posztokon kívüli tartalmát felfrissítettem. A nem működő scripteket leszedtem, a könnyedén orvosolható feedeket kijavítottam, ill. a blog fejlécének logóját is egy új képre cseréltem az eddigi OpenBVE-s cinkotai HÉV-esről.

Ez az új fejléckép pedig nem mást ábrázol, mint a Budaörsi út és a Sasadi út kereszteződésénél lévő - azóta egyébként teljesen átépült és immár intermodális célokhoz igazított - kelenföldi csomópont 2013-as megjelenését egy, az akkoriban még meglévő gyalogos felüljáró tetejéről esti kék órás, hosszú záridővel és szűk rekesznyílással készített fotómon, amit néhány hete a DeviantART-felhasználó Rednecked festett meg Canvas alkalmazás segítségével. Köszönetem küldöm ezúton is néki a kiváló festői munkához!

Más. A mai éjjelen vettem azt észre a legnagyobb örömömre, hogy végre Viberen is az itteni régi jó törzsközösség valamennyi tagja (Pál Ildi, Mau Ilike, Szebi, Anny, Sicu Dávid) elérhetővé vált, így most alighanem az lesz részemről a következő lépés a csapat újra összeszedését illetően, hogy Viberen összeállítok velük egy csoportos beszélgetést, ami alighanem a lehető legnagyobb segítséget fogja jelenteni most számomra a Blogger élet feltámasztásában. :)

Ezenfelül videoblogot is terveztem indítani a YouTube-csatornámon, amin belül az egyik legfontosabb rész az élő közvetítések lesznek, aminek megvalósítását már hetek óta tesztelgetem, bár sajnos arra kellett jutnom, hogy a mostani laptopom teljesítménye a jó minőségű élő közvetítéshez sajnos már túl karcsú, így ennek a tényleges beindulásához szükségem lesz egy új asztali számítógéphez, addig legfeljebb csak hagyományos jelleggel tudok ilyen vlog felvételeket közreadni, tehát hogy felveszem a videót, aztán csak a felvétel után teszem közzé. De szóval ez lesz az, amit az élőben közvetítések fel fognak váltani idővel, ami úgy gondolom, hogy nagyon jelentős mértékben meg fogja változtatni az ilyen felvételeket, ugyanis az élő közvetítések alatt figyelni fogom a nézők csevegését, és ha valaki a közvetítés idején belül tesz fel egy olyan kérdést/feltevést, arra igény szerint akár egyből az élő videóban is választ tudok majd adni, tehát alig pár másodperccel a felvetés után, mondhatni azonnali választ kaphat a kérdező, nem kell kivárnia a következő videó feltöltését. Ez pedig alapjaiban változtathatja meg egy ilyen, úgymond kérdezz-felelek típusú vlog lényegét és az élményfaktort is nagymértékben fel tudja dobni. Úgyhogy amint a technikai háttér az új géppel adottá válik, nekilátok, és ezekről a vlogokról itt, a blogomon is tájékoztatást fogok Nektek adni, úgyhogy... Figyeljetek. ;)

2016. november 2., szerda

Eljött volna a nagy visszatérés ideje?

Üdv mindenkinek!

Hát, az a helyzet, hogy több, mint közel hat és fél év után újból rászántam magam arra, hogy írjak ide valami újat...

Valami hihetetlen sok minden van, amiről most írni tudnék, mert rendkívül sok változás zajlott le bennem és körülöttem ezalatt az idő alatt.

Megpróbálom most mégis a lényegesebbeket kiemelni.

Nos, mindenekelőtt arra hívnám fel az erre járók figyelmét, hogy a legutóbbi bejegyzésemben említett honlapom már vagy két éve megszűnt létezni, helyette a Facebook vált az egyik fő elérhetőségemmé. Ez így is volt egészen 2016. Augusztus 16-áig, addigra ugyanis összegyűlt bennem minden, ami az oldal további használata ellen szól, és mivel amúgy is az egy elég súlyos mélypontnak számított az Életemben, így végül úgy döntöttem, hogy felhagyok a Facebook-al.

Aznap éjfél előtt 5 perccel, közvetlenül elalvás előtt tehát inaktiváltam a fiókomat. Ebben a döntésben nagyon sok minden összejátszott számomra... Maga az, hogy el tudtam jutni arra a pontra, hogy ezt meglépem, hogy hat és fél évnyi aktív használat után otthagyom ezt az oldalt sejthetitek, mennyi előzménnyel járhatott.

Nem szeretnék nagyon mélyen belemenni a hátterébe, csupán a tények rögzítése végett összegzem a főbb pontokat.
Egy: én mindig is tudtam magamról, hogy nem vagyok Facebook-függő, bármikor kész vagyok felhagyni vele, képes vagyok megtalálni Facebookon kívül is az Életet. Elég katasztrofálisnak ítélem azt, hogy manapság nagyon sokan annyira rá vannak függve, hogy erre képtelenek. Ha jön egy szerverdöglés, máris szétunják a belüket, mert nem találnak egyéb elfoglaltságot maguknak. Pedig skacok: igenis VAN ÉLET A FACEBOOKON KÍVÜL IS!
Kettő: én például mindig is tudtam, hogy sosem volt a Facebook a kedvenc közösségi oldalam. Éppen ezért nézek rá mostanában a számomra örök kedvencre, a myVIP-re. Ugyanis ha valamit, akkor azt biztosan én leszek a legutolsó emberek egyike, aki amíg az az oldal létezik, elhagyná. Azt a páratlan élményt, amit a myVIP adott számomra immár gyakorlatilag egy teljes évtizeden át, sosem fogja visszaadni sem a Facebook, sem bármi egyéb közösségi portál. Igen, tudom, hogy azt a mai tizenévesek javarészt már nemhogy nem találhatóak meg rajta, de még csak nem is tudják, mi az... Pedig az volt ám a magyar fiatalság legjobb gyűjtőpontja. Sem az idősebb korosztály által akkoriban jobban preferált iWiW, sem később az azt végül teljesen kiirtó Facebook nem hozta azt a fiatalos lazaságot, amit a myVIP-en láthattunk.
Három: ha egy nagy közösséggel egyszer csak - akár a semmiből, akár már jó ideje köztudottan kitervelve, akár egy valamilyen formában az addigi Életed érintő válsághelyzet kialakulása következtében - felhagysz, az az egyik legjobb módszer arra, hogy önmagadat kész helyzetbe kerítsd ahhoz, hogy ki tudd deríteni: kik is az igazi barátaid, akik akkor is felkeresnek, ha nem tudnak egy addig biztos ponton elérni, ill. ha kérlelve sem tudnak visszahívni az addigi közösségbe? Hát e téren ki is derült számomra több olyan érdekesség jó pár ismerősömről, akikről nem gondoltam volna, hogy ha ezt meglépem, utána úgy fognak kezelni, ahogy... Negatív és pozitív meglepetéseim is lettek ennek következtében. Konkrét neveket most nem fogok írni, úgyis jó eséllyel minden érintett személy tudja magáról, hogy kikre gondolok ezalatt és kiről mivel kellett szembesülnöm.

Van viszont valami, ami megmaradt, és azóta is folyamatosan aktív: ez pedig nem más, mint a YouTube-csatornám. Mára tehát biztosra tudom mondani, hogy a Google-fiókom a fő Internetes elérhetőségem, ezen belül is a Gmail és a YouTube elsősorban, esetleg harmadikként a Google Plus, bár azt amúgy nem használom, csak ha onnan jön valami értesítőm, ami szerencsére YT-n is megjelenik, akkor azt megnézem, de ilyen csak ritkán adódik. Pedig anno úgy 5 éve még mennyire azt pletykálták sokan, hogy a FB éve után a G+ éve jön! Hát, ez a "jóslat" enyhén szólva sem vált be... Pedig én lehet, jobban örülhettem is volna neki, ha beigazolódik. De hát nem így történt... Az eredetileg a Google Plus és az Orkut utódjaként remélt FB-versenytárs Google Wave ugyebár meg is szűnt nagyon hamar, mert nem érte el a célját.

Ahol még napjainkban napi szinten elérhető vagyok a Google-ön kívül, az a Viber és a Skype - ez utóbbit ráadásul az eredetileg még MSN/Windows Live Messenger-hez használt Microsoft-fiókommal szoktam használni, így akik akkoriban rajta voltak a partnerlistámon, ők mind a mai napig utolérhetnek azon keresztül akadálymentesen!

Ezenkívül a DeviantART és a Vasutallomasok.hu oldal azok, amiket még szintén aktívan használok. Utóbbira az elmúlt hetek során rengeteg vasúti fotómat küldtem be, ott tehát szemezgethettek közöttük kedvetekre. ;)

Ja, és ha már vasútállomások... Hát ebben történt számomra egy gyökeres változás az elmúlt öt és fél év során. Ez pedig nem más, mint hogy a legjellemzőbben a Dél-Dunántúlra szoktam utazni mostanában. Ez hat-hét éve még fel sem merült bennem, hogy valaha így lesz, hogy Tolna és Baranya megyébe fogok akár napi szinten járni... Akkoriban ugyanis sokkalta inkább a gödi és a solymári térségek álltak hozzám közel Budapesten kívül. Dél-Dunántúl? Hahh... Százhalombattánál délebbre egyszer sem utaztam le 2011. Június 5-e előtt, odáig is csak egyszer volt addig, hogy lejuthattam, akkor sem önmagam miatt, hanem anyum egyik ottani ismerősét látogattuk meg.

Az áttörés e téren tehát 2011. Június 5-én történt meg, ez volt ugyanis az a bizonyos nap, amikor először utaztam le Szekszárdra, hogy néhány hónapnyi Internetes csetelés után megismerkedhessek végre személyesen is az első hivatalosan is barátnőmnek nevezhető leánnyal, Daradics Biával. Akkoriban még nem gondolhattam arra, hogy 2016 Júliusában még arra is sor tudott kerülni, hogy négy hét erejéig ténylegesen szekszárdi lakos is lettem, de mivel a 2016-os nyár elejére biztossá vált, hogy anyuval és húgommal együtt végre el tudunk költözni Lipótvárosból, és az új lakóhelyünkké Újpest vált, itt a lakásárak eltérése következében maradt annyi pénzünk, hogy azonnal amint idekerültünk Újpestre kezdetét vehesse itt a lakás felújítása. A felújítás az egész Júliust igényelte, így ez volt az az időszak, aminek négyötödét Szekszárdon, az utolsó részét pedig egy, a pesti Broadway-en a felújítás idejére anyuéknak kibérelt lakásban töltöttem. Azóta viszont újpestiek lettünk, és anyuval együtt jelenthettük ki örömmel, hogy nagyon jó nekünk itt élni, sokkal jobb itt nekünk minden a lakhatás és az elosztás terén, mint amilyen Lipótvárosban volt. Húgom eleinte ebben abszolút nem értett egyet, sőt ő egyáltalán a belvárosi létünk felhagyását is nagyon erősen ellenezte, de mára már ő is kezdi elfogadni, megszeretni az új lakóhelyünket, így most már mindenkinek jó, hogy ide kerültünk.

Ja, és tekintve, hogy tegnap volt Mindenszentek... Nos, tegnap volt kereken három éve, hogy hozzánk került a fekete macskánk, a Dózi. Na, hát őt azóta is változatlanul imádjuk! :) Emlékszem is, hogy anyu még úgy kb. öt-hét éve mondta nekem, hogy amikor már nyugdíjas lesz, akkor egy kiscicát szívesen fogadna magához. Nos, háromnegyed évvel a nyugdíjba vonulása előtt ez tehát meg is történt, ugyanis ekkor találtak rá apuval és húgommal együtt a Nyugati pályaudvarral szemben, az Alexandra könyváruház előtt az akkor még csak alig ~2 hetes kölyökcicára, és nem állhatták meg, hogy hazahozzák. Hát hogy őszinte legyek: én eleinte rendkívül féltem, hogy most ezzel a lépéssel vége a nyugodt alvásaimnak, mert hogy ő most tuti egész éjjel csak nyávogni fog mindenért... De szerencsére nem így történt, sőt, meglehetősen csöndes egy macska nevelkedett föl belőle, aki leginkább csak akkor nyávog, ha éhes, ill. ha már kinézne kicsit az erkélyre, de ezt leszámítva csak ritkán hallani a hangját, így nagyon hamar megszoktuk és megszerettük. Egy a baj csak vele, mégpedig hogy ha valami nagyon nem tetszik neki és/vagy ha nem engedjük őt ki egyből/játszunk vele azonnal, akkor rögtön lábon harap minket. Már azon is gondolkodtunk, hogy a lakás bejárati ajtajára ki kéne rakni a "harapós macska"-feliratú táblát... :))) Ettől függetlenül viszont egy rendkívül szerethető tünemény ez a Dózi (akinek a neve egyébként a buldózer szó becézéséből ered, eleinte ugyanis nagyon sok objektumra oda kellett ám figyelnünk a lakásban, hogy pl. mikor veri le ezt/azt, ill. mikor száguld valamin keresztül), és elválaszthatatlan tagja mára a családunknak. Mind a mai napig emlékszem is arra a bizonyos három évvel ezelőtti Halloween-estére, amikor épp bent ültem az Arany János utcánál levő Retro büfében kedélyesen beszélgetve az akkor még ottani kiszolgálólánnyal, Szandival (akiről egyébként akkoriban a honlapomon is tettem konkrét említést, ha még valaki emlékezne rá, hogy hát kezdek belezúgni - őt egyébként mind a mai napig szeretem is, és igazán most az elmúlt hetekben kezdett csak kijönni rajtam a hiánya, de most viszont nagyon...), amikor egyszer csak jött a hívás anyutól, hogy lesz egy meglepi, amikor hazajössz. Hát, erre nem gondoltam volna akkor még, hogy egy új házi kedvencről lesz itten szó... De hát íme. :)

Ennyit szerettem volna most így hosszú idő után elsőre összegezni, remélem, a kérdések java részére választ adtam, persze ha felmerül bennetek bárminemű kérdés ezeken felül, itt a komment szekció; kérdezzetek szabadon!

2010. július 31., szombat

Mi legyen a blog további sorsa?

Nagyon sokáig vártam ezzel a bejegyzéssel, de mivel még mindig azt látom, hogy teljesen megszűnt a blog iránti érdeklődés, illetve a blogon való aktív jelenlét, így most ezzel megpróbálok némi érdeklődést kiváltani olvasóimból.

Tehát, a kérdés az, hogy van-e így értelme folytatni a blogolást, ha sehonnét nem jön semmiféle reakció? Van-e értelme részemről fel-felnézni ide kb hetente, ha úgyse történik rajta semmi? Aki korábban itt rendszeresen olvasott, mind átment a fórumomra, illetve a honlapomra. A legutóbbi bejegyzésemre is mindössze egyetlen komment érkezett az elmúlt kb harmad év alatt, azóta semmi. Mintha csak feleslegesen lopnám még ezzel a nagyon kevés alkalommal is a szabadidőmet, amikor egy-kétszer felkukkantok ide.

A harmadik blogszülinapi találkozó teljes kudarca is közelebb hozott ehhez, hogy végül kiírjam azt, ami a következő bekezdésben olvasható. Nem akartam, hogy így legyen, de önhibámon kívül erre a pontra kerültem.

Ezek után azt hiszem, a legjobb lesz, ha én, mint a blog alapítója, vezetője hivatalosan lemondok a blog továbbírásáról. Amennyiben nem jön ez ellen komment, ez így is lesz. Onnantól kezdve vagy ír ide a többi blogtag, vagy inaktívvá válik a blog, bár ez utóbbi a valószínűbb.

A korábbi posztokat nem törlöm, a blog megmarad, csak frissítés nem várható egyhamar.

Ha jön erre igazi és tömeges reakció, nem fejezem be a blogolást. Ha nem jön, úgy leköszönök. Ha ez utóbbi lesz, akkor hát Köszönöm a mostanra majdnem 16000 látogatót, akik figyelemmel kísérték a blogot, Viszlát Mindenkinek - a honlapomon!

2010. május 8., szombat

55-ös villamos

Már letölthető a bve1.lapunk.hu oldalról az 55-ös villamos.
Kocsi csere történt, a tátrákat és a babánokat felváltja az ICS.
Megállóhelyeken a megállótáblák le vannak cserélve.

Utoljára szerkesztette: Slayer Gothpaladin (Megjegyzés: Elgépelések javítva, link aktualizálva.)