Blogszabályzat

Bejegyzés vagy hozzászólása előtt EZT olvasd el! Hozzászólás írása esetén tudomásul veszed a szabályzat összes pontját, és elfogadod, más esetben törlés jár érte.

Gothpaladinus videói

Honnét látogattak?

Comments on OFF Topic

2018. december 26., szerda

A Flixbus varázsa - gondolatok egy lengyel körútról

Helló mindenkinek!

Mint azt észrevehettétek, ma kora délután korszerűsítettem a blog arculatán, remélve, hogy így könnyebb és talán gyorsabb is lesz Nektek is áttekinteni a felületét. Szerintem egyszerűbb is lett az eddiginél, mégis megmaradt rajta minden, ami eddig is rajta volt.

Lengyelország egy olyan ország, ahová korábban még kb. álmodni sem mertem volna, hogy megérem, hogy önállóan eljussak és saját magam járhassam be a legnagyobb városait, láthassam felépítésüket, tömegközlekedési megoldásaikat... S ez így is maradt egészen idén december 23-áig, vasárnapig.

Miután 22-én, szombaton még így idén utoljára végigdolgoztam egy esti műszakot a Villon Trió lemezbemutató koncertje alkalmából (amire sikerült is nem kevesebb, mint +40 perc túlórát pakolni, amennyire elhúzódott végül a koncert befejezése...), szerencsére még éppen sikerült elérnem a Nyugatiban a napi utolsó S72-es személyvonatot hazaútra, így 23:35-re értem haza, ami után már tőlem szokatlanul rövid időn belül mentem is aludni. Ennek oka nem más, mint ami vasárnap kora reggel várt rám: a Mexikói útnál, a Cafe Memories (ami az egykori Retro Lángos büfé - pár éve még de sokat jártam oda enni, mielőtt megszűnt... igaz, lett helyette az Eiffel téren egy Zsiráf, de erről majd később) előtt 6:55-kor kezdetét vette a lengyelországi felfedező túrám.

Az elmúlt egy évem egy része arról is szólt többek között, hogy ezt az utazást megtervezzem, megszervezzem, s végül Szentestére meg is valósítsam. Sokáig agyaltam azon, hogy milyen útvonalon jussak el Poznańba és Varsóba, mint a két elsődleges látogatási célom, nézegettem a MÁV-Csoport Elvira utazástervezőjét, hogy ad-e ki valami használhatót Budapestről e két város egyikébe, de nem jártam sikerrel. Így aztán mi maradt még mint alternatív tömegközlekedési megoldási módszer Lengyelországba? Lehetett volna a repülőzés, de azt egyrészt nagyon drágának ítéltem, másrészt én inkább földfelszínen, testközelből szeretem látni a tájakat. Létezik azonban egy jóval olcsóbb, a műfaján belül talán a legkomolyabbnak számító módszer is: ez pedig a nemzetközi buszozás. Ezt a szerepet napjainkban a lassan egész Európára terjeszkedő Flixbus nevű német távolsági autóbuszos cég látja el, nekik pedig számos ajánlatuk akadt erre a lengyelországi útra, el is tartott egy darabig, mire ki tudtam választani a számomra legmegfelelőbbet.

Az útiterv tehát így nézett ki: december 23-án reggel 6:55-kor indulás a Mexikói úttól végig az E77-esen Krakkóba, majd Krakkóból át Wroclawba, Wroclaw után Lesznon át Poznań, Poznańból Varsó-Nyugati pályaudvar, Varsóból végig az E77-esen Radom érintésével ismét Krakkó, majd Krakkóból E77-esen Budapest-Népliget. Minderre 48 és negyed órát szántam, tehát a Népligetbe 25-én reggel 7:10-re érkezéssel számoltam. Végül a nulla éjjeli közúti forgalomnak hála 25-én már 6:35-re beértem a Népligetbe, s így 7:15-re haza is értem a 650-651-es, ill. PDB-709-es M3-as metrókkal, aztán hamar ki is dőltem, hogy kialhassam magam rendesen a hosszú út után.

Az utazás első napjáról már megemlékeztem Poznańban egy élő közvetítés során, a második napról is fogok készíteni videós élménybeszámolót hamarosan, s annak elkészülte után ezt a bejegyzést is frissítem. Na de addig is: lássuk az első részt, avagy hogy milyen is volt eljutni Mexikói úttól poznańi szállásig, a Puro Hotelbe!

2018. december 4., kedd

Ébredési gondolatok - álom a református múltam tükrében

Azt álmodtam, hogy hittan órám volt.

Méghozzá éppen ugyanott és ugyanazon lelkésznél, mint ahová és akihez még úgy tíz évvel ezelőtt, a Lovag utcai általános iskolás gyermekkoromban jártam: a lipótvárosi Szabadság téren, a Hazatérés Templomában, Ifj. Hegedűs Lóránttal. Szinte pontosan ugyanolyannak is hatott az egész, mint akkoriban, két lényeges eltérés volt csak.

Az egyik az, hogy a templom azon terme a főbejárattól balra, ahol akkoriban mutatta nekem Lóránt a Hildenbergi Kátét, teljesen üres volt és egyszínű (barna), mint amit egy teljesen más célú helységnek terveznek kiadni. Rá is kérdeztem álmomban, hogy hát ezzel most mi lett, s azt a választ kaptam, hogy már nagyon leromlott a hosszú évek alatt a terem állapota, így megszüntették az aktív használatát, emiatt föl kellett menni néhány emelettel egy alkalmas termet találni a tanórához, s egy ágy mellett telepedtünk le.

A másik eltérés pedig az volt, hogy míg akkoriban a valóságban csak egyéni, mondhatni magántanítványa voltam, addig most rajtunk kívül két másik fiú is jelen volt az órán, akiket viszont nem ismertem korábbról. Az egyikük ráadásul feltűnően érdekes síkgeometriai ábrákat és (derék)szögeket rajzolt az órán, valamiről beszélve eközben, de hogy azt milyen vallási témával összefüggésben vetette papírra, én már nemigen fogtam fel. S így utólag, ébredés után már nem is emlékszem rá, hogy mi is zajlott akkor valójában.

S hogy mindezt miért is írtam most le?

Két okból is.

Az egyik az, hogy néhány hónappal ezelőtt, 2018. május 10-én a valóságban is ott sétáltam el a Hazatérés Temploma előtt, és pont akkor jöttek ki onnét többen is, Lóránttal közösen. Akkor és ott, a bejárat előtt jól el is tudtam játszani az egyikük kutyusával, ami egy derűs, kedves emlékként maradt meg a számomra. Mondjuk akkor kíváncsi is voltam, hogy Lóránt vajon így tíz évnyi távlat után is megismer-e engem, de nekem úgy hatott, hogy nem ismert fel... Na mondjuk tény, hogy eléggé sok mindenben el is változott azóta a külsőm, meg hát azért tíz év az tíz év...

A másik pedig az, hogy talán észrevehettétek, hogy vallási témáról sohasem írtam ezelőtt érdemben. Ennek megvan az a nagyon egyszerű oka, hogy nem voltam és most sem vagyok hívő. Az alapvető műveltséghez tartozó része viszont érdekelt a hittannak/Szent Bibliának is, és azért voltak benne szép számmal olyan részek, amik tetszettek. De talán pont a Hildenbergi Káté volt az a pont, aminél úgy éreztem, hogy ez nekem már túl mély kategória. Ennek ellenére most úgy érzem, kedvet kaptam arra, hogy meglátogassam ismét a templomot és felkeressem mind Lórit, mind Becske Katalint, aki még alsótagozatban volt oktatóm onnét, akivel viszont nem is magában a református templomban, hanem a Lovag utcai általános iskolában, napközin találkoztam a legtöbbször, s akkoriban még Nonó húgom is jelen volt ezeken a hittanórákon. Aztán viszont mind a ketten felhagytunk a történet folytatásával...

Most ez az álom mégis olyan különlegesen hatott rám, annyira élethűen idézte fel akkori időimet, hogy noha ez az itt még tavaly télen általam leírt belvárosi séta előtt eszembe sem jutott volna, de most valahogy mégis elgondolkodtatott arról, hogy legalább egyszer tényleg be kéne már néznem hozzájuk. Lehet, hogy folytatása már nem lesz utána ennek a sztorinak, de most ez valahogy nem hagy engem nyugton... Lehet, hogy talán még idén keríthetek is erre módot?

Úgyhogy most megyek is utánanézni. Neked pedig, Kedves Olvasóm, köszönöm a figyelmet! :-)

2018. november 14., szerda

Novemberi karrierösszegzés

A legutóbbi, áprilisi kiírásom idején még álláskeresésről írtam. Nos, mindenekelőtt lássuk, mi lett a végeredmény.

A MÁV-Csoportnál a FLIRT motorvonat vezető gyakornok képzésre jelentkeztem áprilisban, azzal el is jutottam egy jól sikerült tesztírásig, azonban ezt követően a személyes beszélgetés során a veleszületett szívbetegségem címén elutasítottak. A HVG Állásbörzén szintén nem volt átütő sikerem a cégek többségénél, talán a kecskeméti Mercedes-Daimler Magyarország valamilyen szinten kivételt képez ezalól, mert ők noha akkor épp nem tudtak pillanatnyilag elérhető állást ajánlani, de mivel az életrajzom és személyes beszélgetés során szimpatikusnak találtak, így azt a visszajelzést kaptam tőlük, hogy ha lesz olyan munkakörük, amire alkalmasnak találnak, felkeresnek. Hát, azóta még nem jött tőlük megkeresés, na de erről most csak így ennyi a tények rögzítése végett, ez volt tehát a kevésbé sikeres a tavaszi karrierépítési kísérletemnek, most pedig jöjjön a sikeres rész részletesen.

Szinte napra pontosan fél évvel ezelőtt, 2018. május 10-én délután egy lipótvárosi sétám sorám kaptam egy telefonos megkeresést a Nem Adom Fel Kávézó és Bárból az egyik ottani műszakvezetőtől, Ágitól (aki azóta is az egyik legfontosabb főnököm), hogy mivel ott korábbi alapítványos létem miatt már ismernek, így ha épp nincs állásom, volna-e kedvem a kávézóban dolgozni? Természetesen azonnal igent mondtam, ezzel megindítva azt a folyamatot, ami azóta abszolút be is vált számomra. Május közepén volt tehát néhány próbanapom felszolgálóként és konyhai kisegítőként egyaránt, végül az elsődleges befutó karrierem a felszolgálás lett, így némi adminisztrációt és egyeztetést követően 2018. június 4-én beléptem a Nem Adjuk Fel Szociális Szövetkezet aktív munkaállományába mint felszolgáló.

Júniustól Augusztus végéig felszolgálóként dolgoztam végig, egész jól is ment, szeptemberre viszont a változatosság kedvéért átkértem magam Áginál a kukták közé. Na, ez viszont leginkább bukás volt: a konyhán nem tudtam felvenni az ott kellő munkavégzési tempót, egy ízben ráadásul a jobb hüvelykujjamat is sikerült elég csúnyán és fájdalmasan megégetnem, így még az ujjégetés napján visszakértem magam Áginál a felszolgálásra, így az októbert már ismét felszolgálóként indítottam. Szóval ez egy húzós lecke volt számomra, de legalább javarészt kitanultam, mit hogyan kell intézni egy konyhán, még ha gyors nem is tudok lenni benne, de legalább nem állok tanácstalanul a továbbiakban, ha ilyen témában kell egyszer valahol helytállni, hanem tudni fogom, mit hogyan kell intézni.

Míg a nyáron javarészt délelőttös és kora délutános felszolgáló voltam, s a konyhán is leginkább csak délelőttől délutánig voltam, addig az októbert már estisként kezdtem. Amíg néhány munkatársamnak ez büntetésnek hat, hogy esti műszakba osztják, nekem ez inkább pont, hogy még jobban is fekszik, mint az ebédeltetési, úgyhogy azóta ismét jó minden.

Október második felében jött az eddigi legújabb lényeges változás, ami már a jelenemhez vezet: két, egyszerre pultos és felszolgáló kollégánk közösen, együtt léptek ki a kávézó állományából, így jöhetett szóba számomra a gyakorlatban is az, ami augusztus végén még csak felvetés szintjén merült fel: pultosnak is jelentkeztem. Október végén tehát megindult a pultosi betanításom is, ami szerencsére egész jól megy azóta is, így mostanra már biztos, hogy a pultos lét válik itt számomra elsődlegessé.

Amiről pedig a mostani bekezdésben írok, ez pedig már a belátható jövőmre vonatkozik mint célkitűzés: mivel az egyik, október végén kilépett kollégánk hatórás műszakban dolgozott, a jövő évre én is becéloztam a napi négy helyett immár napi hat órában munkát. Ez egyelőre vezetőségi elbírálásra vár, de ha most az év végéig elég jól végzem a munkám mind a pultban, mind felszolgálóként, úgy bízom benne, hogy sikerül elérnem ezt a célt, ami igencsak jelentős rangi előrelépést jelentene számomra.

Szumma szummárum, száz szónak is egy a vége, így mindent összegezve elmondhatjuk: öt hónap alatt egy univerzális, ún. "Jolly Joker" munkavállalóvá váltam a Nem Adom Fel Kávézó és Bár munkatársai között, aki szinte minden, a kávézó működtetésében lényeges feladathoz ért, így azt látom el, amire épp szükség van: félig pultosként, félig felszolgálóként látom el szerepemet, s nagyon szeretem a munkakörnyezetemet, a munkatársaimmal és a főnökséggel is jól kijövök, s a fejlődési lehetőségeket is fokozatosan aknázom ki, panaszra tehát nincs okom. Igyekszem tehát mindent megtenni azért, hogy ez a mostani jólét fenn is maradhasson, mert bizony mára az is elmondható, hogy szívügyemmé, hívatásommá vált, amire gyermekként még nem is gondoltam, hogy valaha eljöhet számomra: a vendéglátóipar.

Most tehát megyek is dolgozni, mert a héten minden hétköznap 18-22 óra közti műszakban vagyok, s nem akarok kimaradni a jóból. Aki szeretne tehát engem munka közben látni, a Nem Adom Fel kávézó és bárban hétköznap esténként megtalál. Ott találkozunk! :)

2018. április 12., csütörtök

Áprilisi #randompost - Xiaomi élmények, heti utak, karrierépítés

Talán az lesz a legjobb, ha mindenekelőtt onnét folytatom, ahol a legutóbb abbahagytam az írást.

Szóval igen, kimentem 28-án reggel Révkomáromba, az Eustock-hoz átvenni az új kicsikémet, ami amúgy az eddigi legnagyobb méretű mobilom, de még éppen belefér egy kezembe a maga 5.5 hüvelykes kijelzőméretével. Az ottani ügyintéző, Zsolt nagyon rendesen, készségesen, felkészülten várt és fogadott engem, meg is dicsért engem a pontosságomért és hogy nem épp Komárom környéki létemre ilyen simán odataláltam, azonnal át is adta a két készüléket a szép narancssárga dobozukban és hozzá a két garanciajegyet is, kicsit még beszélgettem vele, nagy pozitívum volt tehát a készülék-átvételi fogadtatás.

Még ott az iroda melletti Lehár Ferenc téren ki is dobozoltam a sajátomat és be is kapcsoltam. Első ránézésre nagyon furcsának hatott a fogása és a MIUI felülete, az első negyed órában szinte csak hunyorogtam, hogy na akkor most ezen mi merre hány méter, de aztán hamar megszoktam és miután a MIUI-t frissítettem a már idei változatra, prímán be is vált.

Talán a legfontosabb számomra az, hogy tényleg kb. minden ma lényeges funkció ott van benne, a processzora is villámgyorsan és stabilan dolgozik, mégsem forrósodik fel szembetűnően és az akkumulátor is nagyon jól bírja a strapát, intenzív aktív WiFi/LTE és GPS-használat mellett is rendre 8-10 órákat kibír egyszeri feltöltéssel, ill. szabad RAM-ból sem fogytam ki. A kamera is elég szép képű ennyiért, a HDR mód is igényes megoldású, egyetlen igazán problémás pontot véltem csak fölfedezni a készülékben, de azt tudtam is előre: a mikrofon által rögzített "vízalatti hatású" hangminőség, ill. hogy néha akivel épp beszéltem telefonon, nem hallotta, amit mondok, hacsak nem hajoltam nagyon közel a telefon alján lévő hangszórókhoz. Szóval a hangbevitel/-rögzítés terén leszerepel, de kb. ez az egyetlen komolyabb hibája... Egyébként most már így bő két hétnyi használati idő mellett kiváló az összkép. Ja, és Dani is csupa jót mond róla, ő is nagyon megelégedett vele, szóval mindkettőnk részéről egyértelmű ötös jár a Xiaominak és az Eustocknak - és főleg az ottani Zsoltnak is a megfelelő ügyintézéshez - egyaránt. :)

A másik téma, amiről most még írni akarok, az annak dokumentálása, hogy manapság merre járok, ill. a várható karrierem, de ezekről egyelőre csak röviden.

Tegnapelőtt Szentendrén, tegnap Budatétényben és Százhalombattán voltam, ma késő délután Soltra, holnap pedig Kecskemétre visz utam. Eközben álláskeresés is zajlik a Nem Adom Fel Alapítványtól lejárt idejű munkaszerződésem címén kilépésem miatt, úgyhogy voltam a MÁV nyílt napján is, részt vettem az Autizmus világnapi sétán is, mindkettő vezetett is engem több, már elküldött állásjelentkezéshez. Hát, meglátjuk, hogyan tovább, honnét jeleznek vissza előbb, hogy várnának magukhoz szívesen - az eljövő hetekben még folytatom a körülnézést az álláslehetőségekre.

2018. március 27., kedd

Újabb visszatérés... Helló 2018!

Sziasztok!

Hát, a fene gondolta, hogy megint ennyire sok időbe fog telni, hogy idáig jussak...

A vlogolásaimból nem lett érdemi folytatás, teljesen leállt a dolog. Mindössze annyi valósult meg, hogy gameplay videókat néha-ritkán közvetítgetek élőben YT-n, de annyi... Már azokat sem verem nagy dobra.

Amikor ezen sorokat írom, hajnali 4 óra múlt pár perccel, én meg úgy érzem magam, hogy nem tudok nyugodtan aludni anélkül, hogy kiírnék magamból ezt-azt... De Facebookra egyre ritkábban és egyre kevésbé van kedvem ilyen hosszabb sztorizgatásokhoz. Valahogy nem hiányzik nekem, amikor állandóan több, mint napi száz új értesítő között kell eligazodnom. Megint kezdek arra a pontra jutni magamban, hogy egy időre megint otthagynám azt az oldalt...

Tegnap késő estétől éjfélig végignéztem a F1 ausztrál nagydíj ismétlését M4 Sporton, utána viszont valami előtört bennem... Egy nagyon húzós hiányérzet. S tudom is, ki iránt (egyik korábbi napközis társam, Tina, aki pont ma egy hónap múlva lesz két éve, hogy elhunyt), ill. eszembe jutott egy néhai magyar blogger lány, akit sajnos már nem adatott meg nekem, hogy személyesen megismerhessek, ugyanis még mielőtt én elkezdtem blogolni, eltávozott közülünk, s talán többen ismerték meg őt halála után, mint még életében... Ha jól emlékszem, Ilike utalt itt rá valamelyik bejegyzésemnél a kommentek között: Ewing-kór a young korban, ami Gergely Szasz blogja volt. Hát most hosszú évek után először újra felkerestem a blogját és újra végigolvastam... Nagyon sok mindenre nem emlékeztem akkoriból, amikor akkor olvastam, amikor itt volt linkelve, most meg már az Internet Archive Wayback Machine-t kellett segítségül kérnem ahhoz, hogy el tudjam érni, mivel azóta a blogol.hu megszűnt. Most azonban újra végigolvasva csomó mindenen ledöbbentem, hogy milyen szenvedéseken ment keresztül ez a lány, aki annyira élni akart volna még... Akkoriban még fogalmam sem volt arról, hogy pl. mi az a kemoterápia, talán az olyan és ahhoz hasonló posztjain korábban át is siklottam, most viszont már felnőttként újra értelmezve mindazt, amiket ő alig 16-17 évesen leírt... Hihetetlen. Én ma, 24 és fél évesen is kétlem, hogy valaha is olyan jól ki tudnék fejteni bármit is, mint amennyire ő már akkoriban tudott. Szóval... Egyelőre nagyon a sokkoló hatása alatt vagyok.

Na, de visszatérve önmagamra... Egy darabig eléggé úgy hatott számomra, hogy megtaláltam a nekem való legjobb elfoglaltságokat a Nem Adom Fel Alapítványnál és a Digitális Talkshow Mindenkinek operatőre címén. Ez utóbbi tök jól is megy nekem, imádom is csinálni, bár azért még mindig hiányzik nekem az a régi jó Modem Idők/Netidők jellegű műsorfelépítés, amiben nem csak a kukkolunk és beszélgetünk, hanem a játszunk és csetelünk is szerves részét képezte a műsornak, akárcsak a headline. Na de ne legyünk telhetetlenek, beérem azzal is, ha egyszer végre eljutok odáig, hogy én is az aktívan megszólaló Asztaltársaság tagsága közé kerülök. Bár mondjuk akkor meg ki fogja helyettem kezelni a kamerát... Ejhh. Ilyenkor érzem azt, hogy nemhogy nem sok belőlem egy is, hanem kifejezetten szükséges lenne, hogy kettő legyen belőlem. Ami meg a Nem Adom Fel Alapítványt illeti... Tök jó az ottani társaság, azt látom, hogy ott a kávézóban mindenki kedvel engem, s én is őket, egy csak a baj: az idei évben érdemi és konkrét, munkaszerződésbe foglalt feladatom még nem volt ott. S egyre inkább úgy érzem, hogy amíg oda tartozok, ez már nem is változik, pedig annyira szeretnék segíteni nekik kb. bármiben, csak kapnék végre valami érdemi elvégzendő feladatot. Amit eddig egyszer kaptam feladat, az sem került írásba, így ún. checklist híján el is úszott...

Most pedig, hogy végre újraindult az Aura Egyesület Akadémia csoportos foglalkozása, arra elkezdtem ismét járni, hátha látom még a későbbiekben valami érdemi hasznát pl. munkaszerzés céljából. Majd meglátjuk, mi sül ki belőle...

Most így az előző bekezdés után végre tartottam egy alvást, így innét folytatom némi sztorizással, hogy mik történtek mostanában.

Péntek éjszaka Édes Danival úgy döntöttünk, hogy veszünk mindkettőnknek egy-egy új Xiaomi Redmi Note 5A Prime típusú okostelefont, mivel ez még nagyon új keletű, belefér fejenként 36 ezresbe, mégis tud mindent, ami mai szinten fontos, miközben az eddig használt telefonjaink fölött már erősen eljárt az idő és a technika. Holnap reggel megyek őket átvenni Révkomáromba az Eustock dunaparti irodájába, de egy bajjal tartok ott majd némi városnézést is, ha már úgyis ott vagyok, miért is ne alapon. Remélem, lesz bent valami jó kis Regiojet Talent a vasútállomáson, esetleg valamilyen Arrivás busz az autóbusz-állomásán, de Komáromban is nagyon örülnék, ha sikerülne ismét kifognom az ex budapesti gellérthegyi fordás Neoplan midibuszt egy jó fotóra. Utána visszaérve Budapestre lesz még késő délután egy Kelenföld - Győr köröm is... Nem lesz kilométerhiányom most sem, az tuti.

Csütörtökön pedig elvileg utolsó munkanapom jön a Nem Adom Fel Alapítványnál, hacsak meg nem hosszabbítják a munkaszerződésem ismét, bár azt kétlem, hogy elérhettem. Na mindegy, úgyis úgy vagyok a dologgal, hogy amint lesz, úgy lesz. A jó személyes viszonyt fenntartom az ottaniakkal, bárhogy is végződjön a sztori. Ma még benézek hozzájuk így jelen állás szerint utolsó előtti belsős alkalomból, meg azért mégiscsak kedvelem annyira a kollégáimat, hogy kb. bármikor szívesen lássam őket... :)

No, egyelőre ennyi, majd ha még felmerül bennem valami vagy írtok valami konkrét kérdést, megírom. Addig is köszi a figyelmet! ^^

2017. március 2., csütörtök

Vlogok 2017 telén és egy belvárosi séta emlékére

Üdv mindenkinek a 2017-es tavasz elején!

Hát lássuk csak... két hónapja nem írtam itt, de van is pár dolog, amiket szeretnék most már leközölni itt is, még ha ez némi késéssel is történik ahhoz képest, mint amire eredetileg gondoltam.

Szóval... Nos, idén az újévi újhegyi buli óta két videokísérletem volt eddig, ebből az első Január 12-én Tatán, a második pedig Február 2-án Budapesten. Tatán a teljesen befagyott Öreg-tavon sétáltam majdnem elejétől végig, ezt mutattam élőben a nézőimnek, egészen amíg a telefonom egyszer csak le nem állt a hátsó kamerára átkapcsolás során - ez valami Androidos bug lehet, hogy téli időben nem bírja az ilyen intenzív igénybevételt és megadja magát. Na de haladjunk is tovább: Budapesten a terézvárosi Nyugati pályaudvar Eiffel téri McDonald's éttermében ebédeltünk Schichmann Dávid barátommal, ill. arról beszélgettünk, hogy mivel éppen aznap járt Budapesten Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök, a fél belvárosi főúti hálózat lezárásra került, így rengeteg járat terelve, ill. hosszabb menetidővel közlekedett, ezek közül elsősorban a Teréz körút és legfontosabb kereszteződései forgalmi helyzetét, érdekességeit elemeztük a nézőközönség előtt. Ezeket a felvételeket megtaláljátok alább.


Azóta előszedtem az eleddig tartalékos pihenőn volt Samsung GT-8190 Galaxy S3 Mini típusú mobiltelefonomat is, és az eredeti, elavult, gyári Samsung 4.1.2-es Android Jelly Bean alapú operációs rendszerét lecseréltem előbb a 4.4.4-es Android-alapú CyanogenMod 11-re, majd annak egy végzetes meghibásodása után a szintén 4.4.4-es Androidra épülő Carbon OS került rá tegnap délután, aminek köszönhetően megszűntek a Jelly Bean-nél tapasztalt véletlenszerű újraindulások a Facebook alkalmazás egyes új értesítőinél, ill. megjelent az alkalmazásban az élő videó közvetítési funkció is, amit alkalmazni is fogok a közeljövőben, sőt a régi jó Nokia E51-nek is vettem Február második felében Párkányban a Fő utcában egy új akkumulátortöltőt, amivel most az is tökéletesen működik, így újra el tudott kapni a költözésünk óta először az a jó kis nyomógombos mobiltelefonos retro fíling (azért épp a költözésünk óta, mert a költözés során veszett el az addigi akkutöltő, így több, mint fél éven át be se tudtam kapcsolni a telefont a lemerült akkumulátor címén). Most fel is raktam a gépemre a Mobiola Web Camera 3 alkalmazást, aminek segítségével Bluetooth/WiFi-kapcsolat segítségével a Nokia telefonom kijelzőképét közvetíteni tudom a számítógépen, így tudok majd arról is szép képernyővideókat készíteni. Hú, de jó lesz ismét a régi jó Java-játékokról videózgatni - és a vlogolásaimhoz is milyen jól fog ez jönni mint egy kiváló témakör! :)

Ja, még valami. Február 13-án tartottam egy retro sétát a Belvárosban... Erről Facebookon írtam egy négyrészes élménybeszámolót (1.2.3. és 4. rész), aminek a végén megígértem, hogy a blogomon egyesítve is közreadom a sztorit. Ezt itt és most meg is teszem tehát. Íme!

Gál Marcell: Egy belvárosi séta emlékére (2017.02.14)

Nos... tegnap tartottam egy hosszú, és számomra több ponton is sokkszerűen ható belvárosi sétautat. Erről fog most szólni több posztom is.
Kezdjük a sztorit ott, hogy miután délután háromnegyed 5 körül a Nádor utcai NAV-os ügyintézéssel végzés után arra gondoltam, hogy mivel onnan csak egy ugrás a Hild suli, benézek oda egyszerű kíváncsiságból, hogy mégis mi újság odabent.
Mivel ezt csak a legrégebbi ismerőseim tudhatták rólam, így mindenekelőtt kezdjük is a lényeggel, hogy érthető legyen a szituáció: ez ugyanis egy olyan hely, ahol tegnapig csaknem tizenhét (!!!) éve nem jártam egyáltalán... Ebbe pedig már ott belegondolni is borzasztó volt. De a legdurvább az, hogy azóta a bizonyos 2000/2001-es tanév óta alig változott valamit első iskolám belseje. Ugyanaz a régies, sötét, végtelenül egyszerű beltér, mint anno...
Nehéz volt mindezt hova tennem így 17 év után. Persze így tanítási napi délután 5 óra és negyed 6 között már leginkább csak a napközisek vonultak le az emeletekről, de egyébként több részen tök csöndes volt a suli, ez még furcsábbá tette számomra az épület bejárásának hangulatát, és megnehezítette számomra annak elképzelését, hogy annak idején milyen is lehetett, amikor nyüzsgés volt bent.
Az emeleteken bóklászva szembetűnt, hogy alig találni egy-két tablóképet. Végül lent a földszinten a főbejárattól balra nézve viszont ráakadtam a javukra, köztük rövid keresgélés után az akkori osztályoméra is. Na itt ért az első igazi sokk. Ugyanis két-három srácra még emlékszem is közülük, akik elsőben osztálytársaim voltak, meg egy kicsit az akkori osztályfőnöknőmre is, aztán slussz... A lányok közül gyakorlatilag egyikük neve sem rémlett. Szóval ez úgy ledöbbentett... hogy tényleg Ennyire megváltozott volna nyolcadik cére az első osztályom összetétele? Hajjaj...
A Hild József Általános Iskolából kiérve vettem egy mély levegőt, és úgy döntöttem, bejárom egy kicsit a környéket, mert hát úgyis annyira rég nem voltam már errefelé, de furdalta az oldalam a kíváncsiság, hogy mi maradt meg olyannak, mint akkor, mi változott, mennyit, miben...
Így jött tehát második lépésként a Nádor utca - Mérleg utca felől a Hild téri játszótér. Itt is épp oly rég nem voltam már, mint az iskolában, de egyből eszembe is jutott minden, milyen is volt ez a játszótér régen: az Október 6. utca felőli vége tele volt - legyünk őszinték: meglehetősen mocskos, büdös, elhanyagolt, elszáradt, kutyagumis - elfásított résszel, ami körülbelül annyira volt "szép" látvány akkoriban, mint napjainkban a Millenniumi Kulturális Központban a Ziggurat tövében húzódó, egyre inkább kihalófélben levő labirintus - tehát javarészt tragikus.
Mostanra ezt a részt a játszótéren szerencsére nagyon igényesen felújították, kipucolták azt a csomó mocskot és a helyére egy ilyen betonfalat építettek pár új paddal ültetve a szélére, ill. a Duna felé néző végében is lebontották az addigra igencsak lepusztult állapotú bódét és az ottani, szintén ramaty állapotú bokrokat is kiirtották és a helyükre újakat ültettek.
Mindezek közepette annál nagyobb öröm volt látni, hogy az akkori főbb játékok - a nagy hajó, a csatornarendszer, a libikóka és a csúszda - mind megmaradtak, csak legfeljebb újrafestették/lepucolták őket a játszótér pár évvel ezelőtti felújításakor. A csatornarendszernek különösképpen örültem, mivel hatévesen azzal szerettem a legjobban eltölteni az időt, de a hajónak is nagyon örültem, hogy újra láthattam. :)
Összességében tehát amennyire hiányoltam a korszerűsítést a suliban, annyival lett szebb és tisztább a játszótér a tizenhat-hét évvel ezelőtti állapotához képest. Ennek örültem is, nem is kicsit!
A Hild tér után a Vörösmarty tér környéke következett. Kezdve a József Attila utcai Postabankkal, folytatva a Dorottya utcában, majd az akkori nevén Szende Pál utcán (most pl. eszembe se jut, hogy is hívják azóta?) át a jelenleg átépítés alatt álló József Nádor térrel, aztán a Gerbeaud mellett elhaladva magával a Vörösmarty térrel, aztán a Váci utcával.
Nos, a Vörösmarty térig ezt a szakaszt sem tíz éven belül láthattam a legutóbb élőben. A József Nádor téren még emlékszem a felszíni parkolóra, akkor még igen sok ott parkoló autóval... Na annak a helyén épül most épp egy mélygarázs.
A Vörösmarty tértől kezdve már frissebb volt a terep emléke, bár az a jókora Váci utcai H&M a Kristóf tér előtt még így is újnak hatott, pedig a New Yorker-t a Vörösmarty téren már láttam korábban is. A Régi Posta utcához érve jutott is eszembe, mikor jártam errefelé utoljára: még amikor húgom volt osztály- és munkatársát, Kémery Sziszit látogattam meg egy ízben egy számítástechnikai segélynyújtás címén. Hát, annak is megvan már vagy hat-hét éve biztosan...
A Váci utca után a Duna utcán át a Veres Pálné utcába érkeztem, ahol a Papnövelde utca - Cukor utca megkerülését követően az Irányi Dániel utca kereszteződésénél levő CBA-ban bevásárlást követően reménykedve felcsöngettem a Colors Budapest Hostel recepciójára, hátha meg tudom lepni ottani régi jó ismerősömet, Kovács Rékát, hogy válthassak vele pár szót, kicsit felidézve a régi ottani közös emlékeinket, de balszerencsémre nem ő volt épp bent éjszakásként. Na sebaj, ezt a részt egyik nappal bepótlom. :)
A Veres Pálné utcától a Szerb utca - Kecskeméti utca (ahonnan egyébként mind a mai napig nem értem, miért tették ki a szűrét több, mint egy éve végleg a 15/115-ös busznak?) - Magyar utca útvonalon a Károlyi kertbe érkeztem. Na ez megint csak egy olyan rész, ahol ezelőtt több, mint tíz éve nem jártam.
A Károlyi kerti játszótéren a Hild térihez hasonlóan örömmel vettem észre, hogy a felújítása során eltűnt belőle a kutyafuttató és ez a kert is szépen ápolttá vált. Sajnos a koráb(b)an népszerű belga óriásnyuszikát, a hat éven át a kertben élő Karcsit már nem láthattam, mert ő még 2015 utolsó napjaiban kimúlt, pedig biztosan jobb kedvre derített volna, ha egyszer még életében megcsodálhattam volna. Igaz, 2016 Májusában került oda egy újabb nyúl, akit szintén Károlyként neveztek el az előtte elhunyt elődje emlékére, meg a régebbiről valahol a kertben szobrot is állítottak, de ezeket előzetes ismeretek híján az esti sötétben már nem vettem észre. Na de majd ha újból arra járok, megnézem őket.
Ezek után a Henszlmann Imre utca - Egyetem tér - Károlyi utca - Reáltanoda utca - Magyar utcán át értem el a Kossuth Lajos utcát, ahol elnéztem a volt Landerer-Heckenast nyomda bejáratához is, ahova épp akkor érkezett meg a házmester, akinek mondtam is, hogy bemenni a házba nem akarok, noha kíváncsi lennék, mi lehet vajon nagyim négy éve elhunyt öccsének lakásával, a kaputelefonnál ugyanis még mindig az ő nevét láttam kiírva. Persze a házmester is ismerte őt, de hát kimerült pár szóban a nagyjából másfél percnyi beszélgetésünk vele, aztán mentem is tovább a Ferenciek terén átkelve a Városház utcába, onnan a Szervita térre, végül a Deák Ferenc utcán át a Vörösmarty térre és végül le a Kisföldalattiba.
Az első szerelvényt elengedtem, a másodikként a 29-es futott be, amit lencsevégre is kaptam. Azzal elindultam a Deákra, ott pedig belefutottam egyik régi jó ismerősömbe, Zádori Tomiba, akivel ilyen módon tudtam ismét egy jó időt dumálni, ami úgy jól is jött, mert ez segített végül túllépni a belvárosi nosztalgikus sokkon és pillanatokon belül el is feledkeztem róla. Végül a földalatti sárga villamossal kimentem a Mexikói útra, ahol még reméltem, hogy nyitva találom a Retro büfét, de az addigra sajnos már zárva volt, így jobb híján hazafelé vettem onnan az irányt előbb az MHU-857-es 25-ös busszal - amin eleinte hering volt, de a Víztoronyig teljesen ki is ürült (magamban el is gondolkodtam ekkor azon, hogy ezzel az erővel maradhatott volna Rákospalota, Székely Elek út/Dunakeszi út, Medimpex a járat végállomása, ha úgyse jön vele senki Újpestre) -, majd zárásképpen az MHU-705-ös 196A busszal. Így értem végül haza este 9 óra 10 perc körül - de rengeteg olyan új belvárosi tapasztalattal gazdagodva, amikre korábban gondolni sem tudtam volna.
Végezetül hát arra jutottam, hogy mindezt kár lenne hagyni feledésbe merülni, így végül fogtam magam és géphez ültem, hogy - miután többek hívására kijátszottam magam Honfoglalón a napra - összeírjam, merre jártam és mit láttam ezalatt. Így született most meg ez a négyrészes beszámoló, aminek ezennel a végéhez érkeztünk. Nincs is más hátra, mint hogy lezárjam, amit most meg is teszek. Köszönöm, ha mindezt végigolvastad!

2017. január 3., kedd

BÚÉK 2017 vlog!

Üdvözlök mindenkit a 2017-es évben!

Ahogy az elmúlt két hónapban említettem már itt a posztjaim között, jó ideje tervezgettem már, hogy videós blogolásba kezdek. Nos, Újévkor Újhegyen megtört a jég: élőben közvetítettem 11 percét a szilveszteri haveri csoporttalálkozónak és mindhárom nézőnek élőben, a felvétel alatt válaszoltam minden élő csetes írására, miközben a saját 2017-es évi terveim közül is részleteztem párat a videón. Úgy gondolom, hogy ez most egy jó alkalmat adott számomra ahhoz, hogy nekiálljak vlogger pályám gyakorlati megvalósításának.

Lesz még ilyen élő közvetítésem a hónapban, erről itt és az előző posztom óta újra aktívvá vált Facebook-fiókomon (ja, igen, 2016. November 30-a óta ismét elérhető vagyok ott is!) fogok konkrét időpontot/akár rögtönzést meghirdetni. Ahogyan ebben az újévi beköszöntésben, úgy az eljövő ilyen élő közvetítésekben is minden, a videó alatt felmerülő kérdésre választ fogok adni, tehát játszhatunk élő kérdezz-feleleket is, ha az kell - mindez majd kialakul.

Nem is szaporítanám tovább a szót; következzen tehát Gál Marcell első hivatalos, élőben közvetített vlogja! Jó szórakozást hozzá. :)

2016. november 25., péntek

Lényegesebb események November második feléről

Az elmúlt hét számomra javarészt pihenéssel, erdei hegymászással, egy somogyi vasúti körúttal és régi jó ismerősökkel cseteléssel telt.

Az erdei hegymászás konkrétumai az Apáthy-szikla környéke (Nagybányai út) és a Normafa - Szépjuhászné turistaút voltak, mindkettő a késő délutáni sötétedés alatt zajlott.
Korábban nem sokat voltam esti fények között ilyen helyeken, mindössze a Normafa, Gyermekvasút - Makkosmária - Budakeszi, a Csillebérc, KFKI - Makkosmária - Budakeszi, Erdő utca, a Lipótmezei út - Szépjuhászné, Gyermekvasút és az Adyliget - Vadaspark - Budakeszi, Szanatórium utca voltak azok a szakaszok, amiket már sötétben is bejártam.
Most viszont tehát két ilyen környékkel is bővült a paletta, és a későbbiekben több ilyet is tervezek, az éjjeli sötétségben ugyanis minden ilyen turistaútnak egy teljesen másik oldalát is megismerem, aminek egyúttal teljesen más hangulata is van, mint nappal.
Tehát nappal a környező lakott területi épületeket, utakat, településrészeket nem látod, mert kitakarja őket az erdő és a nappali fények meg akár a köd is, viszont cserébe látod, ahova lépsz és a barnában, zöldben dús erdei környezetet, éjjel meg pont fordítva: az erdei részeknek csak az árnyékát látod, magad előtt az út nem látszik, viszont látod a környező épületek és utcák fényeit.
Noha ez kicsit para tud lenni, de annál nagyobb élmény, ha végigcsinálsz egy-egy ilyen túrát!

Somogyi nagyvasúti körút: Édes Danival 21-én, Hétfőn úgy döntöttünk, hogy bejárjuk a Siófok és Kaposvár közti somogyi vasútvonalat.
Ehhez meg is alkottam az útvonaltervet, ami Budapest-Déliből 11:10-es indulást, ill. végül Hárosra 22:45-ös érkezést jelentett, az útvonal pedig Budapest-Déli pályaudvar - Székesfehérvár - Siófok - Tab - Mernye - Kaposvár - Dombóvár - Pusztaszabolcs - Háros volt, ez összesen 399 kilométernyi vonatozást jelentett.
A célállomásunk azért volt Háros, mivel egy megállóval beljebb, Budafokig már nem teszi a MÁV-csoport lehetővé a jegykiadást, ebben az esetben ugyanis egy átszálló állomást kétszer is érintenénk (ugyanis Budafoktól délre, közvetlenül Háros előtt ágazik el egymástól a gyékényesi és a magyarbólyi fővonal), ilyen egyirányú utazást pedig nem lehetséges igényelni.
Székesfehérváron és Siófokon is volt háromnegyed óránk, ezalatt szépen bejártuk az állomást és az előtte lévő teret, majd Tabon volt még vagy 25 percünk a keresztre várás alatt körbejárni az állomás javát, onnan elinduláskor ért minket utol a naplemente, végül a mernyei újabb 20 perces keresztre már teljesen besötétedett, így ott már csak a peronra néztem le az ellenvonatra várás, ill. az arról lekapcsolt, és a mi vonatunk elejére rájárt 199-es Bz motorkocsival összekapcsolásunk erejére.
Meglepődtem, de nagyon megtetszett ez az egyébként Siófok és Felsőmocsolád között nagyon lassú, javarészt csak 30-40 km/h-val járható mellékvonal, Somogymeggyes környékén például szabályosan a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút vonalát juttatta eszembe, ugyanis tök ugyanolyan erdei vasúti hangulatot ad ez a vasútvonal is, mint az a kisvasút, így még a lassúság sem jelentett benne akkora hátrányt, mint amit az út előtt gondoltam volna róla - így tök jó volt látni a somogyi erdőt ebben a nyugodt, pihentető tempóban zakatolva és csattogva az ősrégi, nagyon rossz állapotú síneken.
Kaposváron 63 percünk volt, ez arra volt elég, hogy a helyközi autóbusz-állomás mellett átgyalogoljunk a korzóra, majd onnan tovább a plázával szemközti oldalon a felüljáró előtti részt gyalogoltuk be, végül a kaposi főutca javát, majd a hazaútra előkészülve még beugrottunk a Fő utca és az állomás közti Tom Market-be útravalóért, így mire visszaértünk az állomásra, pont akkor bukkant fel Gyékényes felől az érkező dombóvári személyvonat, így gyakorlatilag tökéletesen kihasználtuk az ott tölthető időt és éppen a legjobbkor értünk vissza a vasútra.
Dombóváron aztán újabb 26 perc, ezalatt viszont már csak éppen egy kicsit kinéztünk a felvételi épület utcafrontjára az autóbusz-állomásra, bementünk a váróterembe aztán vissza is a peronra. Ott végignéztük az ilyenkor megszokott vonatforgalmat, aztán beszállva a Délibe tartó személyre Hárosig már nem is sokat álltunk föl, csak egy-két mosdózás erejéig. Beloiannisz és Érd között végig is aludtam a távot, jólesett a végére a pihenés.
Érden aztán ácsorogtunk vagy 5-6 percen át keresztre várva, ezzel az egész vasúti körút egyetlen olyan pontja is meglett, ahol olyan késést szedtünk fel, amit a célállomásig nem sikerült behozni, ugyanis Dombóvárig rendre minden célállomásra vagy még előbb, mint kéne, vagy percre pontosan értünk be.
Hárosra tehát végül 6 és fél percnyi késéssel, 22:51-kor érkeztünk, onnan aztán az utolsó előtti 133E-s helyi busszal robogtunk be az Astoriához, majd onnan 49-es villamossal Deák Ferenc tér, végül a Deáktól már a napi utolsó utasforgalmi M3-as metróval indultunk haza. Így sikerült végül hazaérve a pontos helyi idő szerint 2016. November 22-én, 00:00:00-kor, tehát kereken éjfélkor beütni a kapukódot, ami azért is érdekes, mert anyunak még Gyönk környékén mondtam a telefonba, hogy valószínűleg úgy éjféltájt érek haza, de azt azért nem gondoltam, hogy másodpercnyi pontosságú leszek...

Csetelés: több régi jó lány ismerősöm is előkerült mostanában Skype-on és Viber-en, különösképp tavalyról és tavalyelőttről, akikkel egy ideig egyáltalán nem tartottuk a kapcsolatot, most viszont ismét kb. napi szinten beszélek velük, és ez sokat segít a kedvem jobbra fordításában.
Többek között a tavaly volt infós osztályban általam mentorált társam, Meli, ill. a tavalyelőtti nyár vége és ősz között volt már-már páromként ható, de legalábbis hétköznapi társamként nevezhető Nikinek a mindmáig legjobb barátnője, Hajni, valamint a tavalyi és tavalyelőtti év fordulója körül YouTube-on egymásra talált, majd FB-n az egyik kedvenc poénkodási társam, Bea kerültek tehát ismét terítékre, sőt még az idei tavaszról az Autista Akadémia csoportban általam megismert Katival is ismét elkezdtem egy csomót dumálni.
Mind a négy lányról elmondható, hogy imádom őket, és mindegyikükkel olyan jól el tudtam a kezdetekben és mostanában is beszélgetni, poénkodni, lelkizni, sztorizni, hogy nekik mindannyiuknak nagyon sokat köszönhetek.
Itt tehát ki is nyilvánítom ezúton a számukra: köszi, hogy itt vagytok nekem, csajok! :)

A most következő utolsó hét viszont nagyon úgy néz ki, hogy húzós lesz; a ma délutáni dombóvári út után (az ottani Marcsival tali még a könnyebbik rész lesz) Szekszárdon leszek ismét várhatóan néhány napig. Ott pedig már látom lelki szemeim előtt, hogy sorsdöntő napok következnek, noha nem is elsősorban számomra, de részben rajtam múlva. Ennek a konkrét hátterébe egyelőre nem mennék bele, ezzel inkább kivárnám a végét, s majd (talán) csak akkor írom itt le, hogy miért is kell most a hétvégén ott lennem.
A nyugisabb fele az lesz, amikor reményeim szerint ottani ismerőseimmel, Biával, Szabinával és Szandival közösen hozunk össze ismét egy jó kis csajos talit, amire júliusi ottlétem alatt is volt már példa. Az ugyanis most is tuti tök jó lenne mind a négyünknek, akárcsak a júliusi. A többit meg majd meglátjuk. :)

Végezetül két kép és két videó a fenti utazásaimból - remélem, elnyeri tetszéseteket, ahogy a sztori is. :)




2016. november 16., szerda

Az első 2016-os újpesti hó varázsa

Úgy reggel 8 óra előtt 5-10 perccel lehetett, amikor ma fölébredtem. Ilyenkor hétköznapi szokás szerint első dolgom az volt, hogy kinéztem az ablakon. Valami szokatlanra lettem ekkor figyelmes. Valahogy úgy rémlett a tegnapi időjárás-jelentés alapján, hogy ma délelőtt tiszta idő lesz. Ennek ellenére akkor épp valamilyen csapadékot láttam hullani, amiről elsőre nem tudtam eldönteni, hogy na ez most micsoda is. Eleinte ónos esőre tippeltem, de aztán egy kis gondolkodás során rájöttem, hogy nem, ez havas eső. Hát mondom jól van ám, itt volt két rohadt hideg nap, erre most még ez is...

Pár perccel később azonban azt vettem észre, hogy te, hát ez már havazik, és egyre sűrűbben, egyre intenzívebben! Itt az első hó idén! Na mondom, ennek fele se tréfa, ne habozzunk: azonnal kaptam elő a Panasonic digitális fényképezőgépem, és rohantam is le előbb az erkélyre, majd az ablakhoz, hogy kinyissam és azon keresztül megörökítsem az eleddig soha nem látott, páratlan látványát a szakadó hónak. Jól is tettem, hogy abban a pillanatban ugrottam, ugyanis fél 9 körül el is állt a hóesés és 11 órakor már nyomát sem lehetett látni annak, hogy itten hó is esett ma már.

A testközeli hóesés élményét, varázsát a lehető legjobban azzal tudnám talán érzékeltetni, hogy úgy rohantam ki az erkélyre, hogy összesen volt rajtam egy póló, egy alsógatya, egy pár zokni és a benti papucs. Kész. Se egy kabát, se egy rendes nadrág, se cipő... Kb. a zoknit leszámítva mint aki nyári melegbe készül, holott tudtam nagyon jól, milyen fagyok voltak az elmúlt három éjjel-nappal... bár egyúttal azt is, hogy pont mától kezdve jön az enyhülés, holnaptól ismét érezhetőbben melegebb lesz. Persze az is sokatmondó, hogy ilyen lengén öltözve sem fáztam ma reggel az erkélyen annyira, mint 3 napja Székesfehérváron dupla kabátban, délutáni felhőtlen napsütésben...

Lényeg, ami lényeg: egy rövid ideig tartó, de imádni való látvány volt ez számomra. :)

Valahogy így nézett tehát ki a hóesés az ablakunkból...



...és így az erkélyről.


2016. november 15., kedd

Novemberi fehérvári élmények

Ahogyan azt itt 3 napja ígértem, nézzük, milyen is volt most számomra Székesfehérvár újratöltve!

Hát, amellett, hogy 2 és fél perccel előbb értünk oda Danival Fehérvárra a tervezettnél (a délelőtti találkozó Lehel téri helyét és 11:30-as időpontját is mind a ketten remekül betartottuk), végül a tornyos részt kihagytuk, ahhoz valahogy nem volt most ingerem. Ellenben a Videoton és a Széna tér környékét, a Kecskeméti utcai és a Csapó utcai fordulót, meg a történelmi belvárost a Várkörúttal egyetemben elég rendesen körbejártuk, sokat helyi járatoztunk is (a 26-os, 32-es, 35-ös, 42-es, 44-es vonalakon, legnagyobbrészt az idén érkezett Facelift-es [ráncfelvarráson átesett homlok- és hátfalú] Mercedes-Benz O.530 LE Citarokon, ill. a kicsivel régebbi Volvo B7R LE Alfa Busz Localokon utazva), miközben a gyalogos részeken majd' elhagytak minket a vöröslő ujjaink a fagytól, pedig ráadásul az általam várttal ellenben végig nagyon szép, gyakorlatilag felhőtlen, napos időnk volt, a szél is csak alkalmanként támadt fel, akkor is vállalható mértékben, aztán amikor beesteledett, a telihold is tökéletesen látszódott (amiből állítólag tegnapra még Szuperhold is lett - ezt erősítsétek meg, valós információ-e vagy sem?). A végén pedig egy "kis" kerülővel, Kisbér-Komárom-Tatabányán át jöttünk haza, tehát Budapest-Délibe, ahová úton egyébként egészen Bicske állomás bejáratáig teljesen pontosan közlekedtünk, ott azonban általam ismeretlen oknál fogva majdnem negyed órára megállítottak minket. Ehhez képest a Bicske alsóig +16 percnyi késésből a Déli pályaudvarra érve alig +8.5 perc lett, szóval amennyire haragszom a bicskei forgalomirányításra emiatt, éppen annyira pozitívan nyilatkozhatok a Bicskétől befelé jövő állomások forgalmi szolgálati munkájának eredményességére.

Természetesen a fotózás szerves része volt az utunknak, így néhány képet hoztam is magammal.
Illetve a hazaútról egy kis száguldozás. :)