Azt álmodtam, hogy hittan órám volt.
Méghozzá éppen ugyanott és ugyanazon lelkésznél, mint ahová és akihez még úgy tíz évvel ezelőtt, a Lovag utcai általános iskolás gyermekkoromban jártam: a lipótvárosi Szabadság téren, a Hazatérés Templomában, Ifj. Hegedűs Lóránttal. Szinte pontosan ugyanolyannak is hatott az egész, mint akkoriban, két lényeges eltérés volt csak.
Az egyik az, hogy a templom azon terme a főbejárattól balra, ahol akkoriban mutatta nekem Lóránt a Hildenbergi Kátét, teljesen üres volt és egyszínű (barna), mint amit egy teljesen más célú helységnek terveznek kiadni. Rá is kérdeztem álmomban, hogy hát ezzel most mi lett, s azt a választ kaptam, hogy már nagyon leromlott a hosszú évek alatt a terem állapota, így megszüntették az aktív használatát, emiatt föl kellett menni néhány emelettel egy alkalmas termet találni a tanórához, s egy ágy mellett telepedtünk le.
A másik eltérés pedig az volt, hogy míg akkoriban a valóságban csak egyéni, mondhatni magántanítványa voltam, addig most rajtunk kívül két másik fiú is jelen volt az órán, akiket viszont nem ismertem korábbról. Az egyikük ráadásul feltűnően érdekes síkgeometriai ábrákat és (derék)szögeket rajzolt az órán, valamiről beszélve eközben, de hogy azt milyen vallási témával összefüggésben vetette papírra, én már nemigen fogtam fel. S így utólag, ébredés után már nem is emlékszem rá, hogy mi is zajlott akkor valójában.
S hogy mindezt miért is írtam most le?
Két okból is.
Az egyik az, hogy néhány hónappal ezelőtt, 2018. május 10-én a valóságban is ott sétáltam el a Hazatérés Temploma előtt, és pont akkor jöttek ki onnét többen is, Lóránttal közösen. Akkor és ott, a bejárat előtt jól el is tudtam játszani az egyikük kutyusával, ami egy derűs, kedves emlékként maradt meg a számomra. Mondjuk akkor kíváncsi is voltam, hogy Lóránt vajon így tíz évnyi távlat után is megismer-e engem, de nekem úgy hatott, hogy nem ismert fel... Na mondjuk tény, hogy eléggé sok mindenben el is változott azóta a külsőm, meg hát azért tíz év az tíz év...
A másik pedig az, hogy talán észrevehettétek, hogy vallási témáról sohasem írtam ezelőtt érdemben. Ennek megvan az a nagyon egyszerű oka, hogy nem voltam és most sem vagyok hívő. Az alapvető műveltséghez tartozó része viszont érdekelt a hittannak/Szent Bibliának is, és azért voltak benne szép számmal olyan részek, amik tetszettek. De talán pont a Hildenbergi Káté volt az a pont, aminél úgy éreztem, hogy ez nekem már túl mély kategória. Ennek ellenére most úgy érzem, kedvet kaptam arra, hogy meglátogassam ismét a templomot és felkeressem mind Lórit, mind Becske Katalint, aki még alsótagozatban volt oktatóm onnét, akivel viszont nem is magában a református templomban, hanem a Lovag utcai általános iskolában, napközin találkoztam a legtöbbször, s akkoriban még Nonó húgom is jelen volt ezeken a hittanórákon. Aztán viszont mind a ketten felhagytunk a történet folytatásával...
Most ez az álom mégis olyan különlegesen hatott rám, annyira élethűen idézte fel akkori időimet, hogy noha ez az itt még tavaly télen általam leírt belvárosi séta előtt eszembe sem jutott volna, de most valahogy mégis elgondolkodtatott arról, hogy legalább egyszer tényleg be kéne már néznem hozzájuk. Lehet, hogy folytatása már nem lesz utána ennek a sztorinak, de most ez valahogy nem hagy engem nyugton... Lehet, hogy talán még idén keríthetek is erre módot?
Úgyhogy most megyek is utánanézni. Neked pedig, Kedves Olvasóm, köszönöm a figyelmet! :-)
1 megjegyzés:
Valóban benézhetnél, mi lehet a kedves Becske Kati nénéddel?
Megjegyzés küldése