Vlogok 2017 telén és egy belvárosi séta emlékére

Üdv mindenkinek a 2017-es tavasz elején!

Hát lássuk csak... két hónapja nem írtam itt, de van is pár dolog, amiket szeretnék most már leközölni itt is, még ha ez némi késéssel is történik ahhoz képest, mint amire eredetileg gondoltam.

Szóval... Nos, idén az újévi újhegyi buli óta két videokísérletem volt eddig, ebből az első Január 12-én Tatán, a második pedig Február 2-án Budapesten. Tatán a teljesen befagyott Öreg-tavon sétáltam majdnem elejétől végig, ezt mutattam élőben a nézőimnek, egészen amíg a telefonom egyszer csak le nem állt a hátsó kamerára átkapcsolás során - ez valami Androidos bug lehet, hogy téli időben nem bírja az ilyen intenzív igénybevételt és megadja magát. Na de haladjunk is tovább: Budapesten a terézvárosi Nyugati pályaudvar Eiffel téri McDonald's éttermében ebédeltünk Schichmann Dávid barátommal, ill. arról beszélgettünk, hogy mivel éppen aznap járt Budapesten Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök, a fél belvárosi főúti hálózat lezárásra került, így rengeteg járat terelve, ill. hosszabb menetidővel közlekedett, ezek közül elsősorban a Teréz körút és legfontosabb kereszteződései forgalmi helyzetét, érdekességeit elemeztük a nézőközönség előtt. Ezeket a felvételeket megtaláljátok alább.

Azóta előszedtem az eleddig tartalékos pihenőn volt Samsung GT-8190 Galaxy S3 Mini típusú mobiltelefonomat is, és az eredeti, elavult, gyári Samsung 4.1.2-es Android Jelly Bean alapú operációs rendszerét lecseréltem előbb a 4.4.4-es Android-alapú CyanogenMod 11-re, majd annak egy végzetes meghibásodása után a szintén 4.4.4-es Androidra épülő Carbon OS került rá tegnap délután, aminek köszönhetően megszűntek a Jelly Bean-nél tapasztalt véletlenszerű újraindulások a Facebook alkalmazás egyes új értesítőinél, ill. megjelent az alkalmazásban az élő videó közvetítési funkció is, amit alkalmazni is fogok a közeljövőben, sőt a régi jó Nokia E51-nek is vettem Február második felében Párkányban a Fő utcában egy új akkumulátortöltőt, amivel most az is tökéletesen működik, így újra el tudott kapni a költözésünk óta először az a jó kis nyomógombos mobiltelefonos retro fíling (azért épp a költözésünk óta, mert a költözés során veszett el az addigi akkutöltő, így több, mint fél éven át be se tudtam kapcsolni a telefont a lemerült akkumulátor címén). Most fel is raktam a gépemre a Mobiola Web Camera 3 alkalmazást, aminek segítségével Bluetooth/WiFi-kapcsolat segítségével a Nokia telefonom kijelzőképét közvetíteni tudom a számítógépen, így tudok majd arról is szép képernyővideókat készíteni. Hú, de jó lesz ismét a régi jó Java-játékokról videózgatni - és a vlogolásaimhoz is milyen jól fog ez jönni mint egy kiváló témakör! :)

Ja, még valami. Február 13-án tartottam egy retro sétát a Belvárosban... Erről Facebookon írtam egy négyrészes élménybeszámolót (1., 2., 3. és 4. rész), aminek a végén megígértem, hogy a blogomon egyesítve is közreadom a sztorit. Ezt itt és most meg is teszem tehát. Íme!

Gál Marcell: Egy belvárosi séta emlékére (2017.02.14)

Nos... tegnap tartottam egy hosszú, és számomra több ponton is sokkszerűen ható belvárosi sétautat. Erről fog most szólni több posztom is.

Kezdjük a sztorit ott, hogy miután délután háromnegyed 5 körül a Nádor utcai NAV-os ügyintézéssel végzés után arra gondoltam, hogy mivel onnan csak egy ugrás a Hild suli, benézek oda egyszerű kíváncsiságból, hogy mégis mi újság odabent.

Mivel ezt csak a legrégebbi ismerőseim tudhatták rólam, így mindenekelőtt kezdjük is a lényeggel, hogy érthető legyen a szituáció: ez ugyanis egy olyan hely, ahol tegnapig csaknem tizenhét (!!!) éve nem jártam egyáltalán... Ebbe pedig már ott belegondolni is borzasztó volt. De a legdurvább az, hogy azóta a bizonyos 2000/2001-es tanév óta alig változott valamit első iskolám belseje. Ugyanaz a régies, sötét, végtelenül egyszerű beltér, mint anno...

Nehéz volt mindezt hova tennem így 17 év után. Persze így tanítási napi délután 5 óra és negyed 6 között már leginkább csak a napközisek vonultak le az emeletekről, de egyébként több részen tök csöndes volt a suli, ez még furcsábbá tette számomra az épület bejárásának hangulatát, és megnehezítette számomra annak elképzelését, hogy annak idején milyen is lehetett, amikor nyüzsgés volt bent.

Az emeleteken bóklászva szembetűnt, hogy alig találni egy-két tablóképet. Végül lent a földszinten a főbejárattól balra nézve viszont ráakadtam a javukra, köztük rövid keresgélés után az akkori osztályoméra is. Na itt ért az első igazi sokk. Ugyanis két-három srácra még emlékszem is közülük, akik elsőben osztálytársaim voltak, meg egy kicsit az akkori osztályfőnöknőmre is, aztán slussz... A lányok közül gyakorlatilag egyikük neve sem rémlett. Szóval ez úgy ledöbbentett... hogy tényleg Ennyire megváltozott volna nyolcadik cére az első osztályom összetétele? Hajjaj...

A Hild József Általános Iskolából kiérve vettem egy mély levegőt, és úgy döntöttem, bejárom egy kicsit a környéket, mert hát úgyis annyira rég nem voltam már errefelé, de furdalta az oldalam a kíváncsiság, hogy mi maradt meg olyannak, mint akkor, mi változott, mennyit, miben...

Így jött tehát második lépésként a Nádor utca - Mérleg utca felől a Hild téri játszótér. Itt is épp oly rég nem voltam már, mint az iskolában, de egyből eszembe is jutott minden, milyen is volt ez a játszótér régen: az Október 6. utca felőli vége tele volt - legyünk őszinték: meglehetősen mocskos, büdös, elhanyagolt, elszáradt, kutyagumis - elfásított résszel, ami körülbelül annyira volt "szép" látvány akkoriban, mint napjainkban a Millenniumi Kulturális Központban a Ziggurat tövében húzódó, egyre inkább kihalófélben levő labirintus - tehát javarészt tragikus.

Mostanra ezt a részt a játszótéren szerencsére nagyon igényesen felújították, kipucolták azt a csomó mocskot és a helyére egy ilyen betonfalat építettek pár új paddal ültetve a szélére, ill. a Duna felé néző végében is lebontották az addigra igencsak lepusztult állapotú bódét és az ottani, szintén ramaty állapotú bokrokat is kiirtották és a helyükre újakat ültettek.

Mindezek közepette annál nagyobb öröm volt látni, hogy az akkori főbb játékok - a nagy hajó, a csatornarendszer, a libikóka és a csúszda - mind megmaradtak, csak legfeljebb újrafestették/lepucolták őket a játszótér pár évvel ezelőtti felújításakor. A csatornarendszernek különösképpen örültem, mivel hatévesen azzal szerettem a legjobban eltölteni az időt, de a hajónak is nagyon örültem, hogy újra láthattam. :)

Összességében tehát amennyire hiányoltam a korszerűsítést a suliban, annyival lett szebb és tisztább a játszótér a tizenhat-hét évvel ezelőtti állapotához képest. Ennek örültem is, nem is kicsit!

A Hild tér után a Vörösmarty tér környéke következett. Kezdve a József Attila utcai Postabankkal, folytatva a Dorottya utcában, majd az akkori nevén Szende Pál utcán (most pl. eszembe se jut, hogy is hívják azóta?) át a jelenleg átépítés alatt álló József Nádor térrel, aztán a Gerbeaud mellett elhaladva magával a Vörösmarty térrel, aztán a Váci utcával.

Nos, a Vörösmarty térig ezt a szakaszt sem tíz éven belül láthattam a legutóbb élőben. A József Nádor téren még emlékszem a felszíni parkolóra, akkor még igen sok ott parkoló autóval... Na annak a helyén épül most épp egy mélygarázs.

A Vörösmarty tértől kezdve már frissebb volt a terep emléke, bár az a jókora Váci utcai H&M a Kristóf tér előtt még így is újnak hatott, pedig a New Yorker-t a Vörösmarty téren már láttam korábban is. A Régi Posta utcához érve jutott is eszembe, mikor jártam errefelé utoljára: még amikor húgom volt osztály- és munkatársát, Kémery Sziszit látogattam meg egy ízben egy számítástechnikai segélynyújtás címén. Hát, annak is megvan már vagy hat-hét éve biztosan...

A Váci utca után a Duna utcán át a Veres Pálné utcába érkeztem, ahol a Papnövelde utca - Cukor utca megkerülését követően az Irányi Dániel utca kereszteződésénél levő CBA-ban bevásárlást követően reménykedve felcsöngettem a Colors Budapest Hostel recepciójára, hátha meg tudom lepni ottani régi jó ismerősömet, Kovács Rékát, hogy válthassak vele pár szót, kicsit felidézve a régi ottani közös emlékeinket, de balszerencsémre nem ő volt épp bent éjszakásként. Na sebaj, ezt a részt egyik nappal bepótlom. :)

A Veres Pálné utcától a Szerb utca - Kecskeméti utca (ahonnan egyébként mind a mai napig nem értem, miért tették ki a szűrét több, mint egy éve végleg a 15/115-ös busznak?) - Magyar utca útvonalon a Károlyi kertbe érkeztem. Na ez megint csak egy olyan rész, ahol ezelőtt több, mint tíz éve nem jártam.

A Károlyi kerti játszótéren a Hild térihez hasonlóan örömmel vettem észre, hogy a felújítása során eltűnt belőle a kutyafuttató és ez a kert is szépen ápolttá vált. Sajnos a koráb(b)an népszerű belga óriásnyuszikát, a hat éven át a kertben élő Karcsit már nem láthattam, mert ő még 2015 utolsó napjaiban kimúlt, pedig biztosan jobb kedvre derített volna, ha egyszer még életében megcsodálhattam volna. Igaz, 2016 Májusában került oda egy újabb nyúl, akit szintén Károlyként neveztek el az előtte elhunyt elődje emlékére, meg a régebbiről valahol a kertben szobrot is állítottak, de ezeket előzetes ismeretek híján az esti sötétben már nem vettem észre. Na de majd ha újból arra járok, megnézem őket.

Ezek után a Henszlmann Imre utca - Egyetem tér - Károlyi utca - Reáltanoda utca - Magyar utcán át értem el a Kossuth Lajos utcát, ahol elnéztem a volt Landerer-Heckenast nyomda bejáratához is, ahova épp akkor érkezett meg a házmester, akinek mondtam is, hogy bemenni a házba nem akarok, noha kíváncsi lennék, mi lehet vajon nagyim négy éve elhunyt öccsének lakásával, a kaputelefonnál ugyanis még mindig az ő nevét láttam kiírva. Persze a házmester is ismerte őt, de hát kimerült pár szóban a nagyjából másfél percnyi beszélgetésünk vele, aztán mentem is tovább a Ferenciek terén átkelve a Városház utcába, onnan a Szervita térre, végül a Deák Ferenc utcán át a Vörösmarty térre és végül le a Kisföldalattiba.

Az első szerelvényt elengedtem, a másodikként a 29-es futott be, amit lencsevégre is kaptam. Azzal elindultam a Deákra, ott pedig belefutottam egyik régi jó ismerősömbe, Zádori Tomiba, akivel ilyen módon tudtam ismét egy jó időt dumálni, ami úgy jól is jött, mert ez segített végül túllépni a belvárosi nosztalgikus sokkon és pillanatokon belül el is feledkeztem róla. Végül a földalatti sárga villamossal kimentem a Mexikói útra, ahol még reméltem, hogy nyitva találom a Retro büfét, de az addigra sajnos már zárva volt, így jobb híján hazafelé vettem onnan az irányt előbb az MHU-857-es 25-ös busszal - amin eleinte hering volt, de a Víztoronyig teljesen ki is ürült (magamban el is gondolkodtam ekkor azon, hogy ezzel az erővel maradhatott volna Rákospalota, Székely Elek út/Dunakeszi út, Medimpex a járat végállomása, ha úgyse jön vele senki Újpestre) -, majd zárásképpen az MHU-705-ös 196A busszal. Így értem végül haza este 9 óra 10 perc körül - de rengeteg olyan új belvárosi tapasztalattal gazdagodva, amikre korábban gondolni sem tudtam volna.

Végezetül hát arra jutottam, hogy mindezt kár lenne hagyni feledésbe merülni, így végül fogtam magam és géphez ültem, hogy - miután többek hívására kijátszottam magam Honfoglalón a napra - összeírjam, merre jártam és mit láttam ezalatt. Így született most meg ez a négyrészes beszámoló, aminek ezennel a végéhez érkeztünk. Nincs is más hátra, mint hogy lezárjam, amit most meg is teszek. Köszönöm, ha mindezt végigolvastad!