Az elmúlt hét számomra javarészt pihenéssel, erdei hegymászással, egy somogyi vasúti körúttal és régi jó ismerősökkel cseteléssel telt.
Az erdei hegymászás konkrétumai az Apáthy-szikla környéke (Nagybányai út) és a Normafa - Szépjuhászné turistaút voltak, mindkettő a késő délutáni sötétedés alatt zajlott.
Korábban nem sokat voltam esti fények között ilyen helyeken, mindössze a Normafa, Gyermekvasút - Makkosmária - Budakeszi, a Csillebérc, KFKI - Makkosmária - Budakeszi, Erdő utca, a Lipótmezei út - Szépjuhászné, Gyermekvasút és az Adyliget - Vadaspark - Budakeszi, Szanatórium utca voltak azok a szakaszok, amiket már sötétben is bejártam.
Most viszont tehát két ilyen környékkel is bővült a paletta, és a későbbiekben több ilyet is tervezek, az éjjeli sötétségben ugyanis minden ilyen turistaútnak egy teljesen másik oldalát is megismerem, aminek egyúttal teljesen más hangulata is van, mint nappal.
Tehát nappal a környező lakott területi épületeket, utakat, településrészeket nem látod, mert kitakarja őket az erdő és a nappali fények meg akár a köd is, viszont cserébe látod, ahova lépsz és a barnában, zöldben dús erdei környezetet, éjjel meg pont fordítva: az erdei részeknek csak az árnyékát látod, magad előtt az út nem látszik, viszont látod a környező épületek és utcák fényeit.
Noha ez kicsit para tud lenni, de annál nagyobb élmény, ha végigcsinálsz egy-egy ilyen túrát!
Somogyi nagyvasúti körút: Édes Danival 21-én, Hétfőn úgy döntöttünk, hogy bejárjuk a Siófok és Kaposvár közti somogyi vasútvonalat.
Ehhez meg is alkottam az útvonaltervet, ami Budapest-Déliből 11:10-es indulást, ill. végül Hárosra 22:45-ös érkezést jelentett, az útvonal pedig Budapest-Déli pályaudvar - Székesfehérvár - Siófok - Tab - Mernye - Kaposvár - Dombóvár - Pusztaszabolcs - Háros volt, ez összesen 399 kilométernyi vonatozást jelentett.
A célállomásunk azért volt Háros, mivel egy megállóval beljebb, Budafokig már nem teszi a MÁV-csoport lehetővé a jegykiadást, ebben az esetben ugyanis egy átszálló állomást kétszer is érintenénk (ugyanis Budafoktól délre, közvetlenül Háros előtt ágazik el egymástól a gyékényesi és a magyarbólyi fővonal), ilyen egyirányú utazást pedig nem lehetséges igényelni.
Székesfehérváron és Siófokon is volt háromnegyed óránk, ezalatt szépen bejártuk az állomást és az előtte lévő teret, majd Tabon volt még vagy 25 percünk a keresztre várás alatt körbejárni az állomás javát, onnan elinduláskor ért minket utol a naplemente, végül a mernyei újabb 20 perces keresztre már teljesen besötétedett, így ott már csak a peronra néztem le az ellenvonatra várás, ill. az arról lekapcsolt, és a mi vonatunk elejére rájárt 199-es Bz motorkocsival összekapcsolásunk erejére.
Meglepődtem, de nagyon megtetszett ez az egyébként Siófok és Felsőmocsolád között nagyon lassú, javarészt csak 30-40 km/h-val járható mellékvonal, Somogymeggyes környékén például szabályosan a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút vonalát juttatta eszembe, ugyanis tök ugyanolyan erdei vasúti hangulatot ad ez a vasútvonal is, mint az a kisvasút, így még a lassúság sem jelentett benne akkora hátrányt, mint amit az út előtt gondoltam volna róla - így tök jó volt látni a somogyi erdőt ebben a nyugodt, pihentető tempóban zakatolva és csattogva az ősrégi, nagyon rossz állapotú síneken.
Kaposváron 63 percünk volt, ez arra volt elég, hogy a helyközi autóbusz-állomás mellett átgyalogoljunk a korzóra, majd onnan tovább a plázával szemközti oldalon a felüljáró előtti részt gyalogoltuk be, végül a kaposi főutca javát, majd a hazaútra előkészülve még beugrottunk a Fő utca és az állomás közti Tom Market-be útravalóért, így mire visszaértünk az állomásra, pont akkor bukkant fel Gyékényes felől az érkező dombóvári személyvonat, így gyakorlatilag tökéletesen kihasználtuk az ott tölthető időt és éppen a legjobbkor értünk vissza a vasútra.
Dombóváron aztán újabb 26 perc, ezalatt viszont már csak éppen egy kicsit kinéztünk a felvételi épület utcafrontjára az autóbusz-állomásra, bementünk a váróterembe aztán vissza is a peronra. Ott végignéztük az ilyenkor megszokott vonatforgalmat, aztán beszállva a Délibe tartó személyre Hárosig már nem is sokat álltunk föl, csak egy-két mosdózás erejéig. Beloiannisz és Érd között végig is aludtam a távot, jólesett a végére a pihenés.
Érden aztán ácsorogtunk vagy 5-6 percen át keresztre várva, ezzel az egész vasúti körút egyetlen olyan pontja is meglett, ahol olyan késést szedtünk fel, amit a célállomásig nem sikerült behozni, ugyanis Dombóvárig rendre minden célállomásra vagy még előbb, mint kéne, vagy percre pontosan értünk be.
Hárosra tehát végül 6 és fél percnyi késéssel, 22:51-kor érkeztünk, onnan aztán az utolsó előtti 133E-s helyi busszal robogtunk be az Astoriához, majd onnan 49-es villamossal Deák Ferenc tér, végül a Deáktól már a napi utolsó utasforgalmi M3-as metróval indultunk haza. Így sikerült végül hazaérve a pontos helyi idő szerint 2016. November 22-én, 00:00:00-kor, tehát kereken éjfélkor beütni a kapukódot, ami azért is érdekes, mert anyunak még Gyönk környékén mondtam a telefonba, hogy valószínűleg úgy éjféltájt érek haza, de azt azért nem gondoltam, hogy másodpercnyi pontosságú leszek...
Csetelés: több régi jó lány ismerősöm is előkerült mostanában Skype-on és Viber-en, különösképp tavalyról és tavalyelőttről, akikkel egy ideig egyáltalán nem tartottuk a kapcsolatot, most viszont ismét kb. napi szinten beszélek velük, és ez sokat segít a kedvem jobbra fordításában.
Többek között a tavaly volt infós osztályban általam mentorált társam, Meli, ill. a tavalyelőtti nyár vége és ősz között volt már-már páromként ható, de legalábbis hétköznapi társamként nevezhető Nikinek a mindmáig legjobb barátnője, Hajni, valamint a tavalyi és tavalyelőtti év fordulója körül YouTube-on egymásra talált, majd FB-n az egyik kedvenc poénkodási társam, Bea kerültek tehát ismét terítékre, sőt még az idei tavaszról az Autista Akadémia csoportban általam megismert Katival is ismét elkezdtem egy csomót dumálni.
Mind a négy lányról elmondható, hogy imádom őket, és mindegyikükkel olyan jól el tudtam a kezdetekben és mostanában is beszélgetni, poénkodni, lelkizni, sztorizni, hogy nekik mindannyiuknak nagyon sokat köszönhetek.
Itt tehát ki is nyilvánítom ezúton a számukra: köszi, hogy itt vagytok nekem, csajok! :)
A most következő utolsó hét viszont nagyon úgy néz ki, hogy húzós lesz; a ma délutáni dombóvári út után (az ottani Marcsival tali még a könnyebbik rész lesz) Szekszárdon leszek ismét várhatóan néhány napig. Ott pedig már látom lelki szemeim előtt, hogy sorsdöntő napok következnek, noha nem is elsősorban számomra, de részben rajtam múlva. Ennek a konkrét hátterébe egyelőre nem mennék bele, ezzel inkább kivárnám a végét, s majd (talán) csak akkor írom itt le, hogy miért is kell most a hétvégén ott lennem.
A nyugisabb fele az lesz, amikor reményeim szerint ottani ismerőseimmel, Biával, Szabinával és Szandival közösen hozunk össze ismét egy jó kis csajos talit, amire júliusi ottlétem alatt is volt már példa. Az ugyanis most is tuti tök jó lenne mind a négyünknek, akárcsak a júliusi. A többit meg majd meglátjuk. :)
Végezetül két kép és két videó a fenti utazásaimból - remélem, elnyeri tetszéseteket, ahogy a sztori is. :)
Az erdei hegymászás konkrétumai az Apáthy-szikla környéke (Nagybányai út) és a Normafa - Szépjuhászné turistaút voltak, mindkettő a késő délutáni sötétedés alatt zajlott.
Korábban nem sokat voltam esti fények között ilyen helyeken, mindössze a Normafa, Gyermekvasút - Makkosmária - Budakeszi, a Csillebérc, KFKI - Makkosmária - Budakeszi, Erdő utca, a Lipótmezei út - Szépjuhászné, Gyermekvasút és az Adyliget - Vadaspark - Budakeszi, Szanatórium utca voltak azok a szakaszok, amiket már sötétben is bejártam.
Most viszont tehát két ilyen környékkel is bővült a paletta, és a későbbiekben több ilyet is tervezek, az éjjeli sötétségben ugyanis minden ilyen turistaútnak egy teljesen másik oldalát is megismerem, aminek egyúttal teljesen más hangulata is van, mint nappal.
Tehát nappal a környező lakott területi épületeket, utakat, településrészeket nem látod, mert kitakarja őket az erdő és a nappali fények meg akár a köd is, viszont cserébe látod, ahova lépsz és a barnában, zöldben dús erdei környezetet, éjjel meg pont fordítva: az erdei részeknek csak az árnyékát látod, magad előtt az út nem látszik, viszont látod a környező épületek és utcák fényeit.
Noha ez kicsit para tud lenni, de annál nagyobb élmény, ha végigcsinálsz egy-egy ilyen túrát!
Somogyi nagyvasúti körút: Édes Danival 21-én, Hétfőn úgy döntöttünk, hogy bejárjuk a Siófok és Kaposvár közti somogyi vasútvonalat.
Ehhez meg is alkottam az útvonaltervet, ami Budapest-Déliből 11:10-es indulást, ill. végül Hárosra 22:45-ös érkezést jelentett, az útvonal pedig Budapest-Déli pályaudvar - Székesfehérvár - Siófok - Tab - Mernye - Kaposvár - Dombóvár - Pusztaszabolcs - Háros volt, ez összesen 399 kilométernyi vonatozást jelentett.
A célállomásunk azért volt Háros, mivel egy megállóval beljebb, Budafokig már nem teszi a MÁV-csoport lehetővé a jegykiadást, ebben az esetben ugyanis egy átszálló állomást kétszer is érintenénk (ugyanis Budafoktól délre, közvetlenül Háros előtt ágazik el egymástól a gyékényesi és a magyarbólyi fővonal), ilyen egyirányú utazást pedig nem lehetséges igényelni.
Székesfehérváron és Siófokon is volt háromnegyed óránk, ezalatt szépen bejártuk az állomást és az előtte lévő teret, majd Tabon volt még vagy 25 percünk a keresztre várás alatt körbejárni az állomás javát, onnan elinduláskor ért minket utol a naplemente, végül a mernyei újabb 20 perces keresztre már teljesen besötétedett, így ott már csak a peronra néztem le az ellenvonatra várás, ill. az arról lekapcsolt, és a mi vonatunk elejére rájárt 199-es Bz motorkocsival összekapcsolásunk erejére.
Meglepődtem, de nagyon megtetszett ez az egyébként Siófok és Felsőmocsolád között nagyon lassú, javarészt csak 30-40 km/h-val járható mellékvonal, Somogymeggyes környékén például szabályosan a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút vonalát juttatta eszembe, ugyanis tök ugyanolyan erdei vasúti hangulatot ad ez a vasútvonal is, mint az a kisvasút, így még a lassúság sem jelentett benne akkora hátrányt, mint amit az út előtt gondoltam volna róla - így tök jó volt látni a somogyi erdőt ebben a nyugodt, pihentető tempóban zakatolva és csattogva az ősrégi, nagyon rossz állapotú síneken.
Kaposváron 63 percünk volt, ez arra volt elég, hogy a helyközi autóbusz-állomás mellett átgyalogoljunk a korzóra, majd onnan tovább a plázával szemközti oldalon a felüljáró előtti részt gyalogoltuk be, végül a kaposi főutca javát, majd a hazaútra előkészülve még beugrottunk a Fő utca és az állomás közti Tom Market-be útravalóért, így mire visszaértünk az állomásra, pont akkor bukkant fel Gyékényes felől az érkező dombóvári személyvonat, így gyakorlatilag tökéletesen kihasználtuk az ott tölthető időt és éppen a legjobbkor értünk vissza a vasútra.
Dombóváron aztán újabb 26 perc, ezalatt viszont már csak éppen egy kicsit kinéztünk a felvételi épület utcafrontjára az autóbusz-állomásra, bementünk a váróterembe aztán vissza is a peronra. Ott végignéztük az ilyenkor megszokott vonatforgalmat, aztán beszállva a Délibe tartó személyre Hárosig már nem is sokat álltunk föl, csak egy-két mosdózás erejéig. Beloiannisz és Érd között végig is aludtam a távot, jólesett a végére a pihenés.
Érden aztán ácsorogtunk vagy 5-6 percen át keresztre várva, ezzel az egész vasúti körút egyetlen olyan pontja is meglett, ahol olyan késést szedtünk fel, amit a célállomásig nem sikerült behozni, ugyanis Dombóvárig rendre minden célállomásra vagy még előbb, mint kéne, vagy percre pontosan értünk be.
Hárosra tehát végül 6 és fél percnyi késéssel, 22:51-kor érkeztünk, onnan aztán az utolsó előtti 133E-s helyi busszal robogtunk be az Astoriához, majd onnan 49-es villamossal Deák Ferenc tér, végül a Deáktól már a napi utolsó utasforgalmi M3-as metróval indultunk haza. Így sikerült végül hazaérve a pontos helyi idő szerint 2016. November 22-én, 00:00:00-kor, tehát kereken éjfélkor beütni a kapukódot, ami azért is érdekes, mert anyunak még Gyönk környékén mondtam a telefonba, hogy valószínűleg úgy éjféltájt érek haza, de azt azért nem gondoltam, hogy másodpercnyi pontosságú leszek...
Csetelés: több régi jó lány ismerősöm is előkerült mostanában Skype-on és Viber-en, különösképp tavalyról és tavalyelőttről, akikkel egy ideig egyáltalán nem tartottuk a kapcsolatot, most viszont ismét kb. napi szinten beszélek velük, és ez sokat segít a kedvem jobbra fordításában.
Többek között a tavaly volt infós osztályban általam mentorált társam, Meli, ill. a tavalyelőtti nyár vége és ősz között volt már-már páromként ható, de legalábbis hétköznapi társamként nevezhető Nikinek a mindmáig legjobb barátnője, Hajni, valamint a tavalyi és tavalyelőtti év fordulója körül YouTube-on egymásra talált, majd FB-n az egyik kedvenc poénkodási társam, Bea kerültek tehát ismét terítékre, sőt még az idei tavaszról az Autista Akadémia csoportban általam megismert Katival is ismét elkezdtem egy csomót dumálni.
Mind a négy lányról elmondható, hogy imádom őket, és mindegyikükkel olyan jól el tudtam a kezdetekben és mostanában is beszélgetni, poénkodni, lelkizni, sztorizni, hogy nekik mindannyiuknak nagyon sokat köszönhetek.
Itt tehát ki is nyilvánítom ezúton a számukra: köszi, hogy itt vagytok nekem, csajok! :)
A most következő utolsó hét viszont nagyon úgy néz ki, hogy húzós lesz; a ma délutáni dombóvári út után (az ottani Marcsival tali még a könnyebbik rész lesz) Szekszárdon leszek ismét várhatóan néhány napig. Ott pedig már látom lelki szemeim előtt, hogy sorsdöntő napok következnek, noha nem is elsősorban számomra, de részben rajtam múlva. Ennek a konkrét hátterébe egyelőre nem mennék bele, ezzel inkább kivárnám a végét, s majd (talán) csak akkor írom itt le, hogy miért is kell most a hétvégén ott lennem.
A nyugisabb fele az lesz, amikor reményeim szerint ottani ismerőseimmel, Biával, Szabinával és Szandival közösen hozunk össze ismét egy jó kis csajos talit, amire júliusi ottlétem alatt is volt már példa. Az ugyanis most is tuti tök jó lenne mind a négyünknek, akárcsak a júliusi. A többit meg majd meglátjuk. :)
Végezetül két kép és két videó a fenti utazásaimból - remélem, elnyeri tetszéseteket, ahogy a sztori is. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése