Blogszabályzat

Bejegyzés vagy hozzászólása előtt EZT olvasd el! Hozzászólás írása esetén tudomásul veszed a szabályzat összes pontját, és elfogadod, más esetben törlés jár érte.

Gothpaladinus videói

Honnét látogattak?

Comments on OFF Topic

2016. november 2., szerda

Eljött volna a nagy visszatérés ideje?

Üdv mindenkinek!

Hát, az a helyzet, hogy több, mint közel hat és fél év után újból rászántam magam arra, hogy írjak ide valami újat...

Valami hihetetlen sok minden van, amiről most írni tudnék, mert rendkívül sok változás zajlott le bennem és körülöttem ezalatt az idő alatt.

Megpróbálom most mégis a lényegesebbeket kiemelni.

Nos, mindenekelőtt arra hívnám fel az erre járók figyelmét, hogy a legutóbbi bejegyzésemben említett honlapom már vagy két éve megszűnt létezni, helyette a Facebook vált az egyik fő elérhetőségemmé. Ez így is volt egészen 2016. Augusztus 16-áig, addigra ugyanis összegyűlt bennem minden, ami az oldal további használata ellen szól, és mivel amúgy is az egy elég súlyos mélypontnak számított az Életemben, így végül úgy döntöttem, hogy felhagyok a Facebook-al.

Aznap éjfél előtt 5 perccel, közvetlenül elalvás előtt tehát inaktiváltam a fiókomat. Ebben a döntésben nagyon sok minden összejátszott számomra... Maga az, hogy el tudtam jutni arra a pontra, hogy ezt meglépem, hogy hat és fél évnyi aktív használat után otthagyom ezt az oldalt sejthetitek, mennyi előzménnyel járhatott.

Nem szeretnék nagyon mélyen belemenni a hátterébe, csupán a tények rögzítése végett összegzem a főbb pontokat.
Egy: én mindig is tudtam magamról, hogy nem vagyok Facebook-függő, bármikor kész vagyok felhagyni vele, képes vagyok megtalálni Facebookon kívül is az Életet. Elég katasztrofálisnak ítélem azt, hogy manapság nagyon sokan annyira rá vannak függve, hogy erre képtelenek. Ha jön egy szerverdöglés, máris szétunják a belüket, mert nem találnak egyéb elfoglaltságot maguknak. Pedig skacok: igenis VAN ÉLET A FACEBOOKON KÍVÜL IS!
Kettő: én például mindig is tudtam, hogy sosem volt a Facebook a kedvenc közösségi oldalam. Éppen ezért nézek rá mostanában a számomra örök kedvencre, a myVIP-re. Ugyanis ha valamit, akkor azt biztosan én leszek a legutolsó emberek egyike, aki amíg az az oldal létezik, elhagyná. Azt a páratlan élményt, amit a myVIP adott számomra immár gyakorlatilag egy teljes évtizeden át, sosem fogja visszaadni sem a Facebook, sem bármi egyéb közösségi portál. Igen, tudom, hogy azt a mai tizenévesek javarészt már nemhogy nem találhatóak meg rajta, de még csak nem is tudják, mi az... Pedig az volt ám a magyar fiatalság legjobb gyűjtőpontja. Sem az idősebb korosztály által akkoriban jobban preferált iWiW, sem később az azt végül teljesen kiirtó Facebook nem hozta azt a fiatalos lazaságot, amit a myVIP-en láthattunk.
Három: ha egy nagy közösséggel egyszer csak - akár a semmiből, akár már jó ideje köztudottan kitervelve, akár egy valamilyen formában az addigi Életed érintő válsághelyzet kialakulása következtében - felhagysz, az az egyik legjobb módszer arra, hogy önmagadat kész helyzetbe kerítsd ahhoz, hogy ki tudd deríteni: kik is az igazi barátaid, akik akkor is felkeresnek, ha nem tudnak egy addig biztos ponton elérni, ill. ha kérlelve sem tudnak visszahívni az addigi közösségbe? Hát e téren ki is derült számomra több olyan érdekesség jó pár ismerősömről, akikről nem gondoltam volna, hogy ha ezt meglépem, utána úgy fognak kezelni, ahogy... Negatív és pozitív meglepetéseim is lettek ennek következtében. Konkrét neveket most nem fogok írni, úgyis jó eséllyel minden érintett személy tudja magáról, hogy kikre gondolok ezalatt és kiről mivel kellett szembesülnöm.

Van viszont valami, ami megmaradt, és azóta is folyamatosan aktív: ez pedig nem más, mint a YouTube-csatornám. Mára tehát biztosra tudom mondani, hogy a Google-fiókom a fő Internetes elérhetőségem, ezen belül is a Gmail és a YouTube elsősorban, esetleg harmadikként a Google Plus, bár azt amúgy nem használom, csak ha onnan jön valami értesítőm, ami szerencsére YT-n is megjelenik, akkor azt megnézem, de ilyen csak ritkán adódik. Pedig anno úgy 5 éve még mennyire azt pletykálták sokan, hogy a FB éve után a G+ éve jön! Hát, ez a "jóslat" enyhén szólva sem vált be... Pedig én lehet, jobban örülhettem is volna neki, ha beigazolódik. De hát nem így történt... Az eredetileg a Google Plus és az Orkut utódjaként remélt FB-versenytárs Google Wave ugyebár meg is szűnt nagyon hamar, mert nem érte el a célját.

Ahol még napjainkban napi szinten elérhető vagyok a Google-ön kívül, az a Viber és a Skype - ez utóbbit ráadásul az eredetileg még MSN/Windows Live Messenger-hez használt Microsoft-fiókommal szoktam használni, így akik akkoriban rajta voltak a partnerlistámon, ők mind a mai napig utolérhetnek azon keresztül akadálymentesen!

Ezenkívül a DeviantART és a Vasutallomasok.hu oldal azok, amiket még szintén aktívan használok. Utóbbira az elmúlt hetek során rengeteg vasúti fotómat küldtem be, ott tehát szemezgethettek közöttük kedvetekre. ;)

Ja, és ha már vasútállomások... Hát ebben történt számomra egy gyökeres változás az elmúlt öt és fél év során. Ez pedig nem más, mint hogy a legjellemzőbben a Dél-Dunántúlra szoktam utazni mostanában. Ez hat-hét éve még fel sem merült bennem, hogy valaha így lesz, hogy Tolna és Baranya megyébe fogok akár napi szinten járni... Akkoriban ugyanis sokkalta inkább a gödi és a solymári térségek álltak hozzám közel Budapesten kívül. Dél-Dunántúl? Hahh... Százhalombattánál délebbre egyszer sem utaztam le 2011. Június 5-e előtt, odáig is csak egyszer volt addig, hogy lejuthattam, akkor sem önmagam miatt, hanem anyum egyik ottani ismerősét látogattuk meg.

Az áttörés e téren tehát 2011. Június 5-én történt meg, ez volt ugyanis az a bizonyos nap, amikor először utaztam le Szekszárdra, hogy néhány hónapnyi Internetes csetelés után megismerkedhessek végre személyesen is az első hivatalosan is barátnőmnek nevezhető leánnyal, Daradics Biával. Akkoriban még nem gondolhattam arra, hogy 2016 Júliusában még arra is sor tudott kerülni, hogy négy hét erejéig ténylegesen szekszárdi lakos is lettem, de mivel a 2016-os nyár elejére biztossá vált, hogy anyuval és húgommal együtt végre el tudunk költözni Lipótvárosból, és az új lakóhelyünkké Újpest vált, itt a lakásárak eltérése következében maradt annyi pénzünk, hogy azonnal amint idekerültünk Újpestre kezdetét vehesse itt a lakás felújítása. A felújítás az egész Júliust igényelte, így ez volt az az időszak, aminek négyötödét Szekszárdon, az utolsó részét pedig egy, a pesti Broadway-en a felújítás idejére anyuéknak kibérelt lakásban töltöttem. Azóta viszont újpestiek lettünk, és anyuval együtt jelenthettük ki örömmel, hogy nagyon jó nekünk itt élni, sokkal jobb itt nekünk minden a lakhatás és az elosztás terén, mint amilyen Lipótvárosban volt. Húgom eleinte ebben abszolút nem értett egyet, sőt ő egyáltalán a belvárosi létünk felhagyását is nagyon erősen ellenezte, de mára már ő is kezdi elfogadni, megszeretni az új lakóhelyünket, így most már mindenkinek jó, hogy ide kerültünk.

Ja, és tekintve, hogy tegnap volt Mindenszentek... Nos, tegnap volt kereken három éve, hogy hozzánk került a fekete macskánk, a Dózi. Na, hát őt azóta is változatlanul imádjuk! :) Emlékszem is, hogy anyu még úgy kb. öt-hét éve mondta nekem, hogy amikor már nyugdíjas lesz, akkor egy kiscicát szívesen fogadna magához. Nos, háromnegyed évvel a nyugdíjba vonulása előtt ez tehát meg is történt, ugyanis ekkor találtak rá apuval és húgommal együtt a Nyugati pályaudvarral szemben, az Alexandra könyváruház előtt az akkor még csak alig ~2 hetes kölyökcicára, és nem állhatták meg, hogy hazahozzák. Hát hogy őszinte legyek: én eleinte rendkívül féltem, hogy most ezzel a lépéssel vége a nyugodt alvásaimnak, mert hogy ő most tuti egész éjjel csak nyávogni fog mindenért... De szerencsére nem így történt, sőt, meglehetősen csöndes egy macska nevelkedett föl belőle, aki leginkább csak akkor nyávog, ha éhes, ill. ha már kinézne kicsit az erkélyre, de ezt leszámítva csak ritkán hallani a hangját, így nagyon hamar megszoktuk és megszerettük. Egy a baj csak vele, mégpedig hogy ha valami nagyon nem tetszik neki és/vagy ha nem engedjük őt ki egyből/játszunk vele azonnal, akkor rögtön lábon harap minket. Már azon is gondolkodtunk, hogy a lakás bejárati ajtajára ki kéne rakni a "harapós macska"-feliratú táblát... :))) Ettől függetlenül viszont egy rendkívül szerethető tünemény ez a Dózi (akinek a neve egyébként a buldózer szó becézéséből ered, eleinte ugyanis nagyon sok objektumra oda kellett ám figyelnünk a lakásban, hogy pl. mikor veri le ezt/azt, ill. mikor száguld valamin keresztül), és elválaszthatatlan tagja mára a családunknak. Mind a mai napig emlékszem is arra a bizonyos három évvel ezelőtti Halloween-estére, amikor épp bent ültem az Arany János utcánál levő Retro büfében kedélyesen beszélgetve az akkor még ottani kiszolgálólánnyal, Szandival (akiről egyébként akkoriban a honlapomon is tettem konkrét említést, ha még valaki emlékezne rá, hogy hát kezdek belezúgni - őt egyébként mind a mai napig szeretem is, és igazán most az elmúlt hetekben kezdett csak kijönni rajtam a hiánya, de most viszont nagyon...), amikor egyszer csak jött a hívás anyutól, hogy lesz egy meglepi, amikor hazajössz. Hát, erre nem gondoltam volna akkor még, hogy egy új házi kedvencről lesz itten szó... De hát íme. :)

Ennyit szerettem volna most így hosszú idő után elsőre összegezni, remélem, a kérdések java részére választ adtam, persze ha felmerül bennetek bárminemű kérdés ezeken felül, itt a komment szekció; kérdezzetek szabadon!
Megjegyzés küldése