Mivel mostanában Marci hanyagolja a lábbuszos közlekedési témákat, gondoltam helyette megírom a vasárnapi kis kiruccanásunkat, ahol bőven volt részünk ilyen járművel utazni!:-)
Gondolom, Marci kismilliószor fog kiigazítani, de ez már legyen az ő baja!
Lehet szavazni, sikerült-e megközelítenem a Mester stílusát, vagy inkább hagyjam a dagadt ruhát rája, ne erőltessem a témát, úgysem megy!:-)
Szóval vasárnap délután indultunk a Deák tértől: elmentünk metróval a Déli pályudvarra, ott felszálltunk a dunaújvárosi gyorsított személyre, és Diósdig mentünk a jó kis Stadler Flirttel(??), addig érvényes ugyanis a bksz-es bérlet. Ottan egy ideig rossz irányba caplattunk a tűző napon, vagy 2kmnyit, de aztán rájöttünk a tévedésünkre, és a helyes irányba fölfejlődve addig battyogtunk, mig elértük a helyi busz megállóját, ami bevitt minketDiósd központjába. Mondtam Marcinak az emeletes házak, középületek láttán, "Te ez nem is falu,ez város!", de aztán Marcit igazolta egy tacepaó, amin községként szerepelt a Diósd név. Észrevettük mennyi sok helyes fa játszótér van itt a gyerekeknek, legalább 3-al találkoztunk útközben, igaz, nem köszöntekvissza, de sebaj, Marci sajna már kinőtt belőlük (én meg pláne), bár suttyomban azér szokott még hintázni, azt szeret!:-) De még egy fagyizót sem találtunk,úgyhogy a jó kis állott otthoni csapvízzel ittuk le magunkat frissítés gyanánt. Osztán felszálltunk Diósd határában a Volán buszra, ami behozott minket Kelenföldre. Ottan meg a 173-as gyorsjárattal bejöttünk a Ferenciek terére, aholis bementünk a Match közértbe, és én már majdnem meg is vettem egy méregdrága dobozos jégkrémet, de Marci mondta, ne! Menjünk inkább ki aLindl-be, ott sokkal ócsóbb. Ezért aztán kimentünk metróval a Határ útra, ottan pedig a József Attila lakótelepen keresztül átkutyagoltunk a Lidlbe, 3-4km uszkve, és télleg olcsóbb volt, vettem is három dobozzal plusz Marcinak külön egy pálcikásat plusz egy üveg olívaolajat (extra szűz!),mer ez is olcsóbb itt. Na és aztán már hazametróztunk, a Pöttyös utcai megállóban szálltunk fel néminemű (max 2 km) visszakutyagolás után, az egész cakompakk megvolt max 4 óra alatt. És aztán otthon Nonó is örült a fincsi jégrémnek és rendesen betermeltünk egy csomót belőle!:-)))
Na???
Blogszabályzat
Bejegyzés vagy hozzászólása előtt EZT olvasd el! Hozzászólás írása esetén tudomásul veszed a szabályzat összes pontját, és elfogadod, más esetben törlés jár érte.
Gothpaladinus videói
- BKV 224-es busz Pesterzsébeten: AE-LD-565 (2025.03.25) - 3/30/2025 - Marcell Márton Gál
- MÁV H8-as HÉV (Szentjakab - Erzsébet park): 918 (2025.03.24) - 3/30/2025 - Marcell Márton Gál
- BKV 75-ös trolibusz (Dózsa György út - Hősök tere): 236 (2025.03.20) - 3/30/2025 - Marcell Márton Gál
- Light Art Museum Budapest (2023.07.29, 2023.11.12, 2024.08.07) - 3/29/2025 - Marcell Márton Gál
- Tarlós István főpolgármester átadja az 1-es villamos újbudai szakaszát (2015.03.20) - 3/20/2025 - Marcell Márton Gál
Honnét látogattak?
Kategorizált topikok // Categorised topics
Comments on OFF Topic
- Ja! Arról nem tudtam, hogy Balcsiztok a közeljövőb... - 6/7/2009 - Slayer Gothpaladin
- Köszi Marci, rendes tőled, hogy írtál volna... An... - 6/6/2009 - Szebi
- @Szebi: na, én - ha most nem írsz - már SMS-írásba... - 6/5/2009 - Slayer Gothpaladin
- Jaj, szegénykém, el tudom képzelni, milyen fáradt ... - 6/5/2009 - anny
- Sziasztok! Én se jutok gépközelbe amióta Zita nin... - 6/4/2009 - Szebi
5 megjegyzés:
Megdolgoztatok a jégkrémért. Mire legközelebb találkozunk szerintem rátok sem lehet ismerni, annyira soványak és fittek lesztek :-))
Ugye? Jó is lenne... Bár Marci most tényleg sovány, én nem annyira...:-)))
Hát sajna most egy darabig nem teszek ilyen túrákat Marcival, merthát a hőség.
Bár Marci tegnap újra elment Diósdra, mondván hogy megbeszélt egy találkozót Vasutasádámmal, d eaztán eltévesztette a vonatot, és egyedül bolyongott Diósdon egy darabig a forróságban, aztán hazakeveredett valahogy szerencsére!
Hát, azért azt tudtam, hogy ha esetleg nem találnék haza a Barackos út - Angeli út körforgalmi kereszteződésétől, akkor max előkapom a mindig bevált Budapest-térképet a táskámból, és az alapján nézem ki a helyes utat, bár most anélkül, hogy Nagytétényt ismerném, a térkép elővétele nélkül is sikerült eljutni a Dózsa György útig (nem Angyalföld, itt szólok, ez a Baross Gábor-lakótelep!), amin lefelé caplatva sikeresen átalagutaztam Barosstelep vasútmegállót, aztán tovább végig a Dózsán, oszt jön a Nagytétényi út, onnét meg már busszal Lépcsős utca (Budatétény, Campona vasútállomás közelében egy buszmegálló, ahol minden busz megáll), aztán 114-es busszal Budafok-Belváros, Városház tér, majd 47-es villamos Deák Ferenc tér, onnét metróval Arany János utca és onnantól már végig gyalog... De azért kibírtam, nekem igazából a hőséggel nem is lenne semmi problémám, ha nem hozott volna magával szúnyoghadseregeket! Attól azonban mindig viszketek :@
Anyád, a szúnyogok! - ez egy Jancsó film címe, szeretem, már 3x láttam, mindig jókat nevetek rajta!
Marci, megint leköröztél az úti beszámolóddal, én ilyen hőségben elájultam volna...:-)
Nem, viccet félretéve: fogalmazásban megközelíted A Mester szintjét, de helyesírásban kilóméterekkel el vagy tőle maradva...
Ildi, te nem kísérled meg szintén; ha egy ehhez hasonlót összeírnál, bele is jöhetnél, és aztán te is bejegyzésként (is) regélnél minden sztorit?
Megjegyzés küldése