Blogszabályzat

Bejegyzés vagy hozzászólása előtt EZT olvasd el! Hozzászólás írása esetén tudomásul veszed a szabályzat összes pontját, és elfogadod, más esetben törlés jár érte.

Gothpaladinus videói

Honnét látogattak?

Instagram

Comments on OFF Topic

2009. június 9., kedd

Pandora´S Box-P Box


Az általam igen kedvelt, hazai rockbanda a Pandora´S Box, rövidebb nevén csak P Box 1980-ban alakult. Alapító tagok között ott volt a tragikus körülmények között elhunyt eszméletlen jó szólógitáros, aki a P Mobilból jött el, hozzá csatlakozott az ugyancsak kiváló Cserháti István, orgonista. A zenekar nevét egy Protocol Harum nevű banda egy dalának címe hozta meg. később csatlakozott még dobosnak Szabó István, Sáfár József "Öcsi", basszusgitáros, valamint Varga Miki énekes. Kislemezük először 81-ben jelent meg, s rá egy évre már bemutatkozó nagylemez jelent meg a boltok polcain, ami a zenekar nevét viselte( P Box). 83-ban Miki kilépett és Pitkin érkezett a P Mobilból, illetve járt a Dinamitnál is. A következő kislemez, ami hozzám igen közel áll, A zöld, a bíbor és a fekete már vele készült el Radics Béla emlékére, ez a szám írtó jól sikerült, a bejegyzésben majd el lehet olvasni a szövegét illetve zenei videóját is belinkelem. Visszatérve a bandához, 81-ben Vikidál az István a király rockoperában játszotta Koppány szerepét, de ennek ellenére az év végén már a boltokban volt az új nagylemez a Kő kövön, erőteljesebb megszólalással. A lemezen jópár kedvelt slágerük megtalálható. 82-ben az Iron Maiden és a Motörhead előtt játszhattak és a rockopera is gyakran felcsendült koncertjeiken. Vendégként zenélt náluk több neves hazai énekes, például Deák Bill. 85-ben Vikidál szólólemezt jelentetett meg és ekkor bizonyos tagcserék is lezajlottak, Sáfár Öcsi helyett az Eddától érkező Zselencz Laci ugrott be, majd pedig a dobhoz Pálmai Zoltán igazolt le. 85-ös nagylemezük Ómen címmel jelent meg, olyan dalokkal, mint a Szúz a máglyán, az Éjszakai vágta, az Ómen, a Bukott angyal. Pitkin színpadi elfoglaltságai miatt, Varga Miki jön frontembernek, de mindez csak átmenetileg. Cserháti István költözése megviselte a banda működését, és mivel övé volt a jog, ezért Metal Company majd Billel kiegészült csapatként, Bill és Box néven játszottak tovább. 87-ben Samu disszidált és aztán elhunyt Ausztriában. Cserháti visszavonult, stúdiót csinált. Az a helyzet, hogy tulajdonképpen itt végetért a buli. 2001-ben próbálgattak még vmit néhány új taggal, illetve a beteg Cserháti Pityuval vmit összehozni a srácok, rákosan is beült felvenni az anyagot Cserháti, de már ülve játszott koncerten is. 2005 augusztus 21-én elhunyt, 51 éves volt. azért nem írom le ezt a korszakot már bővebben, mert nem érdemes, a weboldalukat évek óta nem frissítik, szóval Pandora szelencéje ezzel bezárult. Hihetetlen, hogy hagynak egy ilyen nevet kihűlni.
Cserháti Istvván rövid életrajza:

Pityi Ajkán született, pár helyi zenekar után került a Napsugár együttesbe, ahol Billel és Sárvári Vilivel együtt játszott, amíg a P. Mobil nem látta koncerten és el nem csábította, hogy aztán 1977 és 1980 közt részese és alakítója legyen a Mobil csúcséveinek. Olyan számok fűzödnek hozzá, mint a Honfoglalás, vagy az Élsz-e még? 1980 végén Bencsik Samuval úgy gondolták elkezdik járni a saját útjukat, és megalapították a P. Boxot, csináltak 3 lemezt, jópár örökzöld dalt, majd 1986-ban Pityi visszavonult az aktív zenészélettől, Debrecenbe házasodott és éttermeket üzemeltetett. Közben a 90-es években kisebb debreceni zenekarokat, köztük a Szfinxet is menedzselte, majd a Szfinxből 2000-ben újraalakította a P. Boxot. Volt 5 szép esztendő, 2 album, koncertlemez, sok koncert.


Mint ígértem itt A zöld, a bíbor és a fekete dalszövege:


Kereslek néptelen utakon
De csak a semmi vár
Dörögve zúgnak a betonon
Lánctalpas éjszakák

Falakról bámul az unalom
Csak a csend szól rám
Csillagok hullnak
Születnek újak
És Te messze jársz...


Zöld csillag, kihunyt az égen
A csónak partot ért
Hideg csendben fekete minden
Legyen az álmod, legyen az álmod szép

Állok a felnyitott hidakon
Zavaros víz fölött
Kereslek túltömött buszokon
Bezárt ajtók mögött

Állok ott, ahol a szobád van
Bíbor köd szitál
Csillagok hullnak
Születnek újak
És Te messze jársz...

Zöld csillag, kihunyt az égen
A csónak partot ért
Hideg csendben fekete minden
Legyen az álmod szép

(Szóló)

Játszd el a dalt, ami sose szólt
Vedd fel a fehér gitárt
Játszd el a régi húrokon
Az utolsó utazást

Idegen árnyak a színpadon
Folyik a show tovább
Csillagok hullnak
Születnek újak
És Te messze jársz...

Zöld csillag, kihunyt az égen
A csónak partot ért
Hideg csendben fekete minden
Legyen az álmod szép

Zöld csillag, kihunyt az égen
A csónak partot ért
Hideg csendben fekete minden
Legyen az álmod szép
Legyen az álmod
Legyen az álmod szép






1. Másnak szól
2. Egérszerenád
3. Éjféli szekér
4. Dödöle
5. Hölgyválasz
6. Szupergép
7. A levél
8. Nekem ne mondd
9. A bolond
10. Soha nem elég
11. Ingajárat
12. Maradj a vonalban
13. Fantom lány
14. Valami rock and roll
15. A zöld, a bíbor és a fekete
16. Engedj!
17. Az ideges
18. Vágtass velem



1. Ómen
2. Bukott angyal
3. Éjszakai vágta
4. Szűz a máglyán
5. Az árulók kapuja
6. Átok és ígéret
7. Pandora tánca
8. Névtelen hős

9. BÓNUSZ DALOK: Tízből vajon mennyi
10. Halálkatlan
11. Halálkatlan(élő)
12. Hölgyválasz(élő)
13. Szupergép(élő)

4 megjegyzés:

anny írta...

Aki nem ismerné a P Boxot, feltétlen nézze meg, hallgassa meg a felrakott youtube-os videot, mert ők tényleg egy szupergroup voltak, és a Zöld csillag nagyon szép dal!!!

zuzmo írta...

Nem összetévesztendő a Zöld csillaggal, az egy másik szám, méghozzá a Taurus zenekarnak volt egy száma, ez A zöld, a bíbor és a fekete:)

anny írta...

Nem bizony, az Radics Béla halhatatlanja (nyugodjék békében!)!

anny írta...

Újra meghallgattam, mert szinte állandóan ez jár most a fülemben, és most is végig borzongtam!
Marci, te meghallgattad már?
mert OK Méhek meg egyebek, de ez egy gyönyörű rock ballada, nem tudod, mit hagysz ki, ha nem ismered meg!