Blogszabályzat

Bejegyzés vagy hozzászólása előtt EZT olvasd el! Hozzászólás írása esetén tudomásul veszed a szabályzat összes pontját, és elfogadod, más esetben törlés jár érte.

Gothpaladinus videói

Honnét látogattak?

Instagram

Comments on OFF Topic

2009. május 2., szombat

Újabb találkozó valko2-vel

A mai délután én és Valkó Máté alias valko2 számára egy közös beszélgetéssel telt el a Hajógyári-szigeten. Történt ugyanis, hogy délelőtt írta Máté, hogy ott lesz egy háromnapos majáliskoncert-sorozat, és hogy az anyukája, Valkóné Papp Éva ma kívánt feljönni a szigetre, mert ma volt egy olyan koncert 16 óra körül, amire ő nagyon el akart jönni, és így azt beszéltük meg Mátéval, hogy akkor ma 3 óra tájt ott találkozzunk a szigeten, persze én már negyed 3-kor ott voltam, közben Mátéval SMS-ben folytattam a kapcsolatot (ő nekem 70-esről 30-asra, én meg neki 20-asról 70-esre), persze ebben kiderült, hogy mikor már benn voltam ott a játszótérnél, akkor írta, hogy 10 perc múlva indulnak a Kosztolányi Dezső térről. Na, mondom, akkor még elég sok időm van, úgyhogy...vártam. Kb fél óra múlva hívott, hogy "itt vagyunk a kis játszótérnél", és hát akkor át is hágtam a dombot, és találkoztunk.
Először is - mivel a játszótéren csak ő és az unokaöccse voltak - bementünk a tömegbe, aztán megkerültük félig, mire ráakadtunk Éviékre, de megleltük. Ott azonban nagyon erősen sütött a nap, és mivel csak egy sapka volt nálam, úgy döntöttünk Mátéval, hogy kiljebb megyünk a tömegből, egy árnyékosabb helyre, és ott beszélgettünk tovább. Ő főleg arról beszélt, amiket Google Talk-on már leírt nekem, de újra felvetette immár szemlyesen, és egyfolytában azokon meg a Teszkós témákon röhögtünk, komolyan, nagyon vicces volt! xDxD Közben Anny vagy ötször próbált engem hívni, mire utolért, mivel először a Nokiámon akart hívni, de a koncert zajában nem hallottam és nem is éreztem a vibrálást, akkor hívott a Sony Ericsson-on, ott meg csak néztem, hogy miért otthoni számról hív, de elsősorban azért nem vettem fel, mert az utóbbi telefonom már igencsak le volt merülve akkuilag, mert sem este, sem reggel nem töltöttem fel, helyette NonóManó mobiljára küldtem a Nokiáról egy visszahívást kérő SMS-t, aztán visszaraktam a mobilt a zsebembe. Anny másodszor sem tudott utolérni, mert megint a Nokiával kezdte, de megint nem vettem észre, aztán Sony Ericsson-on, azon meg megint nem vettem fel a fentebbi indok miatt. Akkor küldött Nonó mobiljáról egy SMS-t, hogy "Mi van veled már?", de persze egy újabb visszahívást kérő SMS volt a válasz, Máté akkor viszont azt mondta, hogy most inkább ne tegyem megint el a mobilt, várjam ki. Na hiszen majd két percet kellett így állnom, mire megint csörgött, de akkor már eléggé felidegesített azzal, hogy MÁR MEGINT az otthoni számról hív. Gondolkodtam egy darabig, hogy fölvegyem-e, aztán fölvettem, és (be)mondtam neki, hogy hát vazze, miért nem a mobilról hív, mikor délelőtt azt mondta, arról fog hívni?! Erre meg neki állt följebb, hogy "hadd tudjam már jobban, én döntöm el!" Abszurd volt...de inkább idegesítő, de nagyon.
Ezután kiljebb indultunk a koncert területéről Mátéval, egy árnyékos padot kerestünk a K-i híd felé menve, találtunk is egyet, leültünk egy kicsit, ám nemsokára Máté megelégelte a rengeteg rovart, és elnevezte ezt a helyet "szúnyogpadnak". Otthagytuk azt is, mondtam, akkor menjünk ki a szigetről, menjünk Filatorigát HÉV-állomásra, ott igen sok pad van, elég sok szabad belőle mindig, és árnyékos, nyugodt környezet...ki is indultunk a szigetről, ám már a benzinkút előtt leültünk az ottani Opel-telep (vagy mi) kerítésénél lévő vastag falán, amire leült Máté, aztán én is, és kellemesen beszélgettünk egy jó negyedórán át, közben viszont benyomtam a Nokiám hangrögzítőjét, és összesen közel fél órányi hanganyaghoz jutottam ezáltal hozzá, lehet, hogy majd később azt is fel fogom tölteni MP3-ban vagy RealAudio-ban. Na de közben visszamenünk a koncertre, aztán most viszont hiába kerültük meg a majd' egész tömeget, nem találtuk meg Éviéket. Később azért ráakadtunk azáltal, hogy rácsörgetett Máté, igaz, először nem vette fel, hangposta jött, de szerencsére egy perccel később visszahívta Évi, hogy a "kajás résznél" vannak. Na, akkor végigjártuk azt a részt is, persze nem találtunk először rájuk, de végül sikerült. Aztán még kb negyed órán át beszélgettünk Mátéval, elsősorban suliról, tanítási módszerekről. Aztán indulni kellett...
Eleinte Mátéval együtt kocsiztunk, de Kaszásdűlőnél kiszálltam, aztán utána kb 10 percig szarakodtam, mert oké, odaértem a HÉV-állomásra egy perc alatt, de utána láttam, hogy pont érkezik az egyik MX/A Békásmegyer felől, na akkor nyomás lefelé az aluljáróba, aztán találjuk sikeresen ki, hogy melyik feljárón lehet a HÉV-hez odajutni. Nem sikerült, már a lakótelpi részen kötöttem ki. Hát akkor eléggé mérges lettem, na akkor nyomás vissza, a buszállomáshoz. Felmentem a jobbra első lépcsőn. Mit láttam meg? Hát nem a békásmegyeri HÉV tűnt ott fel? :D Na, akkor vissza! Továbbfutottam az aluljáróban, felfutottam a következőn, ott azonabn először nem tűnt fel, jó helyen vagyok-e, vagy sem. Felmentem teljesen a lépcsőn, körülnéztem, végül kiszúrtam, hogy hurrá, jó helyen vagyok, akkor vissza a buszmegállóba. Nézem a buszokta. 34, 134, 106; 134 nem jó, mert az csak a Szentlélek térig megy, és az nem jó. 34 vagy 106. Mindkettő Árpád híd M-hez megy, na nekem az kellett. Leültem hát a megállóban, elkezdtem enni a megmaradt sonkás szendvicsemet, és kb 2 perce múlva azt láttam, hogy valami buszféleség jön. Felcsillant a szemem: könyörgöm, csak ne 134-es legyen! Szerencsére láttam, hogy 34-es, úgyhogy azzal irány az Árpád híd, majd egy 81-717AVR-rel Arany János utca az eleinte keret-, majd mélyalagútban, utána pedig már gyalog hazáig és irány a Blogger...és ezt most, közel egy teljes óra után, 20:22-kor, miközben 19:24-kor kezdtem írni! És most irány a Nyugati pu McDonald's, mert Anny most ott vár rám. Köszi hogy elolvastátok, jöhetnek a kommentek ezerrel! :)

5 megjegyzés:

ilike írta...

Ismét megbizonyosodtam arról, hogy téged foglak felhívni ha egyszer eltévedek Budapesten! :)

Viszont nem tudom hogy melyik mobilodon hívjalak, mert lehet fel sem veszed. :D

Anny pedig jól cselekedett, az anyai rang egyrészről :), másrészről pedig ő tényleg mindent megtett hogy el tudjon érni. Majd meglátod ha lesz gyereked, te is így fogsz eljárni. :)

Slayer Gothpaladin írta...

Ilike, a T-Mobilszámom 06307251648, ha ez kell...vagy a régebbi, de még ma is működő és elérhető Pannonos, ami 06202003053. Ja, de abban ne legyél biztos, hogy lesz gyerek! :)
Többiek: megint 1 komment / 2 nap?!

anny írta...

Marcikám, eleve dühöngve vetted fel a telefont, miközben én már agyon aggódtam magam!
Na mind1, fő hogy meglettél!
Szép leírás volt ez a közlekedési viszonylatokról!:-)))
Nem lesz gyerek? Majd megláttyuk vakis azt mongya...:-)

palildi írta...

De jó is kamasznak lenni :-)) Anny neked kitartást, Marci te pedig hidd el, hogy anny csak izgul érted..... azért van a veszekedés. Annyi csuda jó dolog történik veled, hogy ilyenkor tényleg arra gondolok milyen jó is kamasznak lenni :-))

Slayer Gothpaladin írta...

@Ilike: Hopsz, most veszem észre, hogy elírtam a számot, akkor még 1*: 06307256428
@Anny: Ugye tudod, hogy azért voltam, mert nem a Nonóéról hívtál?
@PálIldi: Nem javaslom :D